3p
Az egészségügyi államtitkár szerint az a cél, hogy a fővárosiak is olyan szintű ellátást kapjanak, mint a vidékiek. Ez szuperkórházak nélkül nem lehetséges - 4 kellene, most egy sincs. Már azon is gondolkodnak, hogy mégis ki kellene nyitni az OPNI-t.

Az Etele téren alakítana ki egy állandó ügyeleti ellátást biztosító, 800-1000 ágyas szuperkórházat az egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán erről az M1-en és a Kossuth Rádióban is beszélt kedden.

Vidéken legalább öt "szuperkórház" van, ahol az év minden órájában és minden szakterület vonatkozásában van ügyeleti ellátás, míg Budapesten jelenleg egy ilyen sincs. Ezért a fővárosi egészségügyi ellátás átalakításának a legfontosabb célja, hogy a kapacitásokat úgy szervezzék újra, hogy azok a lehető legjobban szolgálják a lakossági igényeket. Mint az államtitkár elmondta, ennek része, hogy bizonyos ellátási egységeket "átvisznek" az úgynevezett szuperkórházakba, de - mint hangsúlyozta - az "a-ból b-be költözés" a rosszabból a jobba való költözést jelenti majd.

Miért épp az Etele tér?

A szakpolitikus szerint a fővárosban három vagy négy "szuperkórházra" lenne szükség: egyre Észak-Pesten, egyre Dél-Pesten, Budán pedig egyelőre az Etele tér környéke látszik megfelelőnek. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint az Etele tér azért lenne "viszonylag jó területe a fejlesztésnek", mert jól megközelíthető, van a közelében P+R parkoló, buszpályaudvar, metróállomás és vasútállomás, és vannak üres telkek is. Mint mondta, ide szeretnének építeni egy 800-1000 ágyas centrumot, ami a nap minden órájában nyújtana ügyeleti ellátást. Hozzátette: ebbe a teljesen új komplexumba költöznének egyes ellátási egységek is a teljesebb ügyeleti ellátás érdekében.

Az államtitkár jelezte: a legjobb ellátás érdekében szükség lenne egy negyedik "szuperkórházra" is a fővárosban, mivel még nem készült el az M0 körgyűrű észak-nyugati szakasza, a közép-budai hegyekből nehézkes a megközelítése az Etele téri centrumnak. Hozzátette: az épülő M0-s körgyűrű északnyugati nyomvonalának a közelében lenne ideális ennek a helyszíne.

Honnan lesz erre pénz?

Ónodi-Szűcs Zoltán a költségekkel kapcsolatban megjegyezte: a kormány még nem döntött a forrásokról, az azonban biztos, hogy 200-350 milliárd forint közötti összeget kell a következő négy évben - nagyobb részben hazai, kisebb részben uniós - forrásból elkölteni, hogy a vidéki ellátás színvonalát el lehessen érni a fővárosban is.

Szeretnék a krónikus ágyak egy részét - amelyek a szociális ellátást szolgálják - átadni a szociális ellátórendszernek, de ott, ahol az egészségügy dominál - például a rehabilitációnál és a krónikus pszichiátriánál - mindenképpen szeretnénk, ha az egészségügy továbbra is domináns szerepet játszana. Ezért azon gondolkodnak, hogy részben uniós, részben hazai forrásokat felhasználva újranyissák az OPNI-t. (Az Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézetet közel 10 éve zárták be, a lipótmezei épületkomplexum azóta üresen áll.)

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta: nem hiszi, hogy szuperkórházak nélkül érdemben lehet javítani az ügyeleti ellátás színvonalát Budapesten.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG