2p

Kedden leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken az orosz rakétatámadásokat követően. Az ATV maiTÉMA című műsorában ez is szóba került, ahol az ismert energetikai szakértő mellett Varju László, a DK alelnöke, rezsiügyi árnyékminiszter és kollégánk, Király Béla is elmondta a véleményét az aktuális fejleményekről.

A műsor témája eredetileg az energiapolitika várható változása volt az új energetikai minisztérium létrehozásával, illetve az élére kinevezett Lantos Csaba színre lépésével. Az élet azonban részben felülírta ezt, hiszen a keddi brutális orosz rakétatámadás paradox módon kiiktatta a Barátság kőolajvezetéket is. Az első hírek szerint megsérült ugyanis egy transzformátor-állomás, amely miatt az olaj továbbítását végző egyik szivattyú nem működik, így nem érkezik egy ideig olaj Magyarországra.

Felmerült, hogy emiatt mennyire kell aggódni, amire Holoda Attila úgy nyilatkozott, hogy a Molnak magának is és az államnak is vannak tartalék készletei, így ez nem tragédia. Azt is megjegyezte, hogy egy ilyen támadás aligha lehetett véletlen. Amennyiben valóban csak az áramellátást kell helyreállítani, az viszonylag egyszerű feladat.

Ugyanakkor komolyabb probléma akár a magyar ellátásban is jelentkezhetne, mivel a közvélekedéssel ellentétben a stratégiai tartalékok szintje nem 90 napra elegendő, az utóbbi időben kifejezetten alacsony szinten állnak ugyanis. Ez ugyanis idén lecsökkent, és azóta sem lett teljesen visszatöltve, így a szakértő szerint 70-74 napra elegendő ez. A háttérben, mint ahogy a szakértő megemlítette elsősorban az áll, hogy a schwechati finomító leállása miatt az OMV számára szabadítottak fel a készletekből, majd később a Molnak is biztosítottak ebből. Igaz ennek visszatöltése nem történt meg azóta sem. Lapunk a témával korábban többször foglalkozott, Nagy Márton ugyanis a felelősséget az osztrák vállalatra hárította, míg az OMV ennek némileg ellenmondott, amikor az mfor.hu erről kérdezte a céget.

Holoda Attila elmondta, hogy jelenleg a stratégiai tartalékok keretében nagyságrendileg 650 ezer tonna nyersolaj, és ennél jóval több üzemanyag. Ha valóban csak elektromos problémák vannak, akkor az a magyarországi ellátásban aligha fog fennakadást okozni, a szakértő szerint azt néhány nap alatt el lehet hárítani.

A műsor első része:

A műsor második része:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG