3p
Az osztrákoknál egy éve bevezetett korlátot el sem érte a menedékkérők száma tavaly, a kormánykoalíció jobboldali tagja mégis a szám felére csökkentését követeli. Ha ez megvalósul, már tavasszal lezárhatják a határt, mert el is fogy a keret. Eközben még a konzervatívok vezére is utalt arra, hogy a félelmeket főleg a média nagyítja fel.
(Fotó: Pixabay)

Christian Kern (SPÖ) osztrák kancellár szerint a menekültkérdés továbbra is központi eleme a nagykoalíciónak, és nem látszott túlságosan meglepődve, hogy a 2017-re érvényes 35 ezer fős menekültkvótát a konzervatív ÖVP felezni szeretné. Szerinte a társadalom befogadó képességének határai vannak – idézte a német Die Welt.

Wolfgang Sobotka (ÖVP) belügyminiszter ismertette a tavalyi menekültügyi számokat, eszerint a 2015-ös 90 ezer után 2016-ban 42 100 menekültkérelmet nyújtottak be az alpesi országban. Ebből csak 27 250 esetében indult menekültügyi eljárás. Ha a 8800, 2015-ről áthúzódó ügyet is hozzászámolják, akkor mintegy 36 ezer embernél indult meg a menekültügyi eljárás tavaly.

Jöttek, de mentek is

Miközben a felső határt 37 500 főnél húzták meg, ezt tehát végül el sem érték. Az országot eközben több mint tízezer személy el is hagyta, mintegy hatezer önként, 4880 pedig kényszerítés hatására. Ez utóbbiból 2600 személyt a Dublini Eljárás során más EU-országokba küldtek.

Ausztria továbbra is a bevándorlás teljes Európára érvényes korlátozásának élharcosa. Hans Peter Doskozil (SPÖ) védelmi miniszter január elején tervezetet nyújtott be az EU-nak, amelyben lényegében az EU-n kívüli védőzónákba terelné a menekülteket, ahol azután benyújthatnák menekültkérelmüket. Az EU ezt törvényellenesnek tartja.

Nemsokára bezár a határ?

Ha az ÖVP új követelése a 35 ezer helyett 17 500 fős idei kvótáról megvalósulna, az azt jelentené, hogy nemsokára le is zárhatják a határokat. Tavalyról ugyanis megint van 14 ezer áthúzódó menekültügy, ezzel már a keret nagy része el is fogy. Az Amnesty International vezetője a csökkentett kvótát groteszk módon alacsonynak nevezte.

A német lap emlékeztet arra is, hogy az osztrákok eredetileg a népesség százalékában határozták meg a kvótájukat, és ha ezt alkalmaznák Németországban is, akkor 300 ezer lenne az ottani keret. Ez másfélszerese az CSU bajor konzervatív párt által most követelt 200 ezer fős kvótának, de jóval kevesebb a 2015-ben érkezett 890 ezer főnél.

Megint az a fránya média

A korábbi egymilliós számot ugyanis részben a Németországból tovább utazók, részben dupla regisztrációk miatt később korrigálták. Hasonló okokból tavaly 321 ezer embert regisztráltak a számítógépes rendszerben, de a német kormány egyik weboldala szerint a valós szám 280 ezer érkező lehetett.

A konzervatív osztrákok, az ÖVP vezérének, Reinhold Mitterlehner alkancellárnak volt egy érdekes mondata, ami talán másutt is érvényes: „Sokan már nem érzik magukat biztonságban. Ezt a szubjektív érzést a média felerősíti, akkor is, ha ez így objektív módon nem igaz.” (Magyarul: a félelmeket főleg a média gerjeszti, vagy legalábbis nagyítja fel.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG