A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision elemzőinek kimutatása szerint a magyar államkötvények törlesztésének kiesésére köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a késői csütörtöki jegyzésben valamivel 620 bázispont felett mozgott az előző esti 667,6 bázispontos zárás után. A csütörtökön elért szint az eddigi legalacsonyabb az idén, és a magyar CDS-kontraktusok a CMA által figyelt európai mezőny egészén belül a legnagyobb mértékben csökkentek a nap folyamán.
A magyar CDS-árazás második napja esik lendületesen; a magyar törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusok kedd este még 692,1 bázisponton zártak. A csütörtöki kereskedés késői szakaszára kialakult magyar CDS-árszint azt jelenti, hogy egységnyi értékű, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg valamivel 620 ezer euró feletti éves középárfolyamon kínálnak határidős biztosítást a londoni piacon. Ez két kereskedési nap alatt 70 ezer eurós áresést jelent.
A magyar CDS-árfolyamok a hónap első kereskedési hetében még 750 bázispont - tízmillió euró magyar kötvényadósságra 750 ezer euró - feletti rekordszinten jártak, vagyis azóta 130 ezer euróval lett olcsóbb az irányadó ötéves kötvény biztosítási díja.
A CDS-tranzakciók árazása jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.
Magyarország CDS-árazása jelenleg már számottevően alacsonyabb például az euróövezeti tag Írországénál: a csütörtöki késői kereskedésben az ír CDS-tranzakciók díja 668 bázispont körül mozgott Londonban a 679,1 bázispontos előző záró után.
Citybeli befektetési házak nagy valószínűséggel jósolják, hogy Magyarország megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val egy új készenléti csomagról, bár előrejelzéseik szerint a tárgyalások néhány hónapot igénybe vesznek. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport citybeli szakértői erről összeállított csütörtöki prognózisukban közölték, hogy legkorábban az első negyedév végére, vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU-megállapodás létrejöttét. Egy másik nagy globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan londoni elemzői előző nap ismertetett átfogó előrejelzésükben megerősítették, hogy alapeseti forgatókönyvük szerint a második negyedévben megszületik az egyezség az új IMF/EU-programról.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
2 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
3 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
4 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
4 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
5 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
5 órája
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Kármán András: Hiába a júliusi adatok, a munka java még előttünk áll
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
2026. augusztus 13. 17:51
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



