2p
A hónap végén létrejöhetnek a tankerületi központok az oktatási tárgyú törvények módosítása révén.

A változtatás értelmében november 30-tól megkezdődhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakulása, azaz szétválása 58 tankerületi központra, hogy az ezzel összefüggő fenntartóváltást az érintett köznevelési intézményeknél végre lehessen hajtani. A módosítást indokolják a települési önkormányzati működtetési feladatok megszűnésével együtt járó feladatok is.

Az egyenlő bánásmód érvényre juttatása, az iskolai szegregáció megelőzése és felszámolása érdekében az oktatásért felelős miniszter hatáskörébe kerülnek azok az esetek, amikor az iskolai körzethatárok megállapítása a kormányhivatal és a tankerületi központ szintjén nem volt sikeres.

A változtatás értelmében az iskolák igazgatói nem csak azokat a tanulókat engedhetik el a tizenhat óráig tartó foglalkozásokról, akik másik intézménnyel tanulói jogviszonyban vannak, hanem azokat is, akik vendégtanulói jogviszonyban állnak, utóbbiak ugyanis pedagógiai célú foglalkozásokon vesznek részt.

A Köznevelés Informatikai Rendszerében nem lehet statisztikai adatszolgáltatást, adatfeldolgozást kérni a köznevelési intézményektől. Ha erre szükség van - például a fenntartó részéről - akkor a KIR adatkezelőjéhez, vagyis az Oktatási Hivatalhoz lehet fordulni adatszolgáltatásért.

Az intézményi tanácsban megvalósulhat a nemzetiségi önkormányzati delegált részvétele is, ha az intézmény nemzetiségi nevelési-oktatási feladatot lát el.

Változik a tankötelezettség

A tankötelezettség teljesítése érdekében egyértelműsítik, hogy a Magyarországon élő magyar állampolgárságú gyermekek csak egy hazai iskolában vagy egy Magyarországon engedélyezett és működő külföldi vagy nemzetközi iskolában teljesíthetik a tankötelezettségüket.

Nem lehetséges az, hogy Magyarországon el nem ismert, külföldön működő iskolával vagy adott esetben iskolának nem is minősülő szervezettel magántanulói jogviszonyban, távoktatásban tanuljon, illetve végezzen nem ellenőrizhető tevékenységet egy tanköteles gyermek.

A menekültstátuszú gyerekek jól járnak

Ezentúl pedig a Magyarországon jogszerűen tartózkodó kiskorúak nemcsak a Magyarországon hatályos tankötelezettségi korhatárig - 16 éves korig - hanem 18 éves korig vehetnek részt a magyar állampolgárokkal azonos feltételek mellett ingyenesen a köznevelésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG