2p
Az ukrán kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között két hete tartó kijevi tárgyalások új szakaszba értek, miközben bejelentették, hogy kivonul az ukrán piacról az első orosz cég.

Így segít az IMF

Az IMF március eleje óta tárgyal Kijevben és szerdai bejelentés szerint a megbeszélések új szakaszba értek, az eddigi tényfeltárás után most már az új gazdasági-pénzügyi stratégia kidolgozásánál tartanak. 

Az IMF szakértőinek március 21-éig kell jelentést készíteniük az ország gazdasági helyzetéről és elvi megállapodásra jutniuk a kijevi vezetéssel a szükséges gazdasági reformokról, amitől az IMF későbbi támogatása függ. A múlt héten kijevi illetékesek abban bíztak, hogy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatást kap Ukrajna.

Ukrajna eddig hét megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az utolsót, amelyet 2010 nyarán írt alá és 15,5 milliárd dollárról szólt, a washingtoni székhelyű szervezet 2011 márciusban felfüggesztette, addig az időpontig csupán 3 milliárd dollárt folyósított. Ennek az volt az oka, hogy az ország akkori kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a lakossági gázár emelését.

Kivonul egy orosz cég

Szerdán jelentette be egy cég, hogy elsőként az orosz vállalatok közül, elhagyja Ukrajnát. Az X5 Retail Group orosz kiskereskedelmi cég közlése szerint eladja ukrajnai boltjait a helyi rivális Varus cégnek. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, de egy kijevi lap 5-10 millió dollárra taksálja az ügyletet. Az X5 Retail Group közleménye szerint elenyésző az ukrajnai leánycég hozzájárulása a cégcsoport teljes pénzügyi eredményéhez. 

Az X5 Retail Groupnak tavaly 12 üzlete volt Ukrajnában, míg ezen kívül 4544 jórészt Oroszországban található.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG