2p

Az elmúlt órák eseményei egy helyen.

  • Az orosz csapatok Vlagyimir Putyin orosz elnöktől azt az utasítást kapták, hogy szeptember 15-ig érjék el a donyecki régió közigazgatási határait – jelentette ki csütörtökön Olekszij Hromov, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes főnöke kijevi sajtótájékoztatóján.
  • Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák Donyeck megyében három irányban – Szlovjanszk, Bahmut és Avgyijivka felé – délen, Mikolajiv megyében pedig Novopavlivszke irányában állították meg az orosz erők rohamműveleteit.
  • A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) néhány órával az odaérkezése után elhagyta a zaporizzsjai atomerőművet. A beszámolók szerint Rafael Grossi, a NAÜ igazgatója azt nyilatkozta, hogy sikerült sok információt szerezniük az orosz megszállás alatt álló reaktorról, beleértve „a legfontosabb dolgokat” is. Ezt követően a delegáció elhagyta az atomerőművet.
  • Teherán Macron elnök javaslatát nyújtotta be Moszkvának az ukrajnai háború lezárását célzó „békekezdeményezésről”.  A javaslat részletei nem ismertek, Irán vezető diplomatája azt mondta, hogy az többek között a hadifoglyokkal és a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja atomerőművel (ZNPP) foglalkozik. Ez az első nyilvánosan ismert eset, amikor az irániak titokban üzenetet közvetítenek Európából a Kreml felé.
  • Az orosz külügyminiszter figyelmeztette Moldovát, hogy Oroszország elleni támadásnak minősül minden olyan intézkedés, amely veszélyezteti az orosz csapatok biztonságát az elszakadó Dnyeszteren túli régióban. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy minden olyan akciót, amely veszélyeztetné csapataink biztonságát [Dnyeszteren túli régióban], a nemzetközi jog szerint Oroszország elleni támadásnak tekintenénk.”
  • Kína a rekordmennyiségben importált orosz LNG-jének egy jó részét Európába szállítja jó profittal, így az európai fogyasztók jóval magasabb áron jutnak hozzá a gázhoz.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 19:14
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 15:41
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért is járt Szijjártó Péter Washingtonban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Kapott-e fenyegetést a magyar energetikai infrastruktúra? Gulyás Gergely kitérő választ adott
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG