2p

Meglepetésre kamatot csökkentett a svéd jegybank.

A svéd jegybank az elemzők általános meglepetésére 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkentette az alapkamatot. A döntés után kiadott közlemény szerint, ha a jegybank által vártnak megfelelően alakul az infláció és a gazdasági aktivitás, az irányadó ráta „egy ideig a jelenlegi szinten marad”.

A dokumentum szerint Svédországban magas volt az infláció augusztusban is, de az energiaárakat nem számítva az árnövekedés némileg lassult. A jegybank szerint továbbra is fennállnak a gazdasági fellendülés feltételei, és a közelmúltban meg is jelentek a javulás jelei. Most azonban úgy tűnik, hogy az érezhetőbb fellendülés az eddig vártnál később következhet be, ez magyarázhatta a kamatcsökkentést. 

Az infláció picit gyorsabb, a növekedés lassabb lehet idén Svédországban
Az infláció picit gyorsabb, a növekedés lassabb lehet idén Svédországban
Fotó: Depositphotos

A svéd központi bank friss előrejelzése szerint a fogyasztói árindex (CPI) növekedése az idén átlagosan 0,8 százalék lesz az eddig becsült 0,7 százalék helyett. A jövő évre vonatkozó becslését ugyanakkor 1,6 százalékról 0,9 százalékra fogta vissza. A svéd gazdaság idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését 1,2 százalékról 0,9 százalékra rontotta a jegybank, a jövő évit viszont 2,4 százalékról 2,7 százalékra javította.

Kamatcsökkentésről Magyarországon még egy idei nem álmodozhatunk. A Magyar Nemzeti Bank ma délutáni döntését követően, sőt, elemzők szerint az év végéig is megmaradhat a 6,5 százalékon álló alapkamat

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG