5p

Tőzsdei kibocsátókat bírságolt a felügyelet.

A Set Group Nyrt. és az OTT-One Nyrt. a 2023. április 30-i határidőig nem tették közzé a 2022. pénzügyi évről készített éves jelentéseiket, amivel megsértették a tőkepiaci törvény rendszeres tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezért figyelmeztette a két kibocsátót, hogy mindenkor teljeskörűen, határidőben és a jogszabálynak megfelelve tegyenek eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségüknek, egyúttal felszólította őket arra, hogy pótolják mulasztásukat. A felügyelet a jogsértések miatt a két kibocsátót 7-7 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

E két tőzsdei szereplő nem először sértette meg a rendszeres közzétételi kötelezettségét. Az OTT-One kapcsán az MNB ugyanilyen okból már 2021. május 17-én, 2021. november 29-én, 2022. augusztus 5-én, illetve 2022. november 4-én kelt határozataiban is megállapította e jogsértést és több esetben bírságot szabott ki. A Set Group esetében a felügyelet ugyanezt a 2022. május 2-i, 2022. december 7-i, 2023. február 15-i, illetve a 2023. március 30-i határozataiban állapította meg, szintén többször pénzbüntetést is kiróva.

Az OTT-One – amelynek részvénykereskedése 2021. április 16. óta fel van függesztve a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – emellett a 2019. és 2020. évekről sem rendelkezik auditált éves beszámolóval. A kibocsátó a 2023. március 16-i közzétételében arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy gondoskodik a beszámolók elfogadása érdekében a közgyűlés összehívásáról legkésőbb augusztus 31-ig, a szintén hiányzó 2022. I. féléves jelentését pedig idén július 20-ig publikálja. A Set Groupnak – amelynek részvényével tavaly május 3. óta nem lehet kereskedni a felügyeleti felfüggesztés miatt – a 2019-es, a 2020-as, illetve a 2021-es auditált éves beszámolója, illetve a tavalyi I. féléves jelentése is hiányzik, s jelenleg nem rendelkezik megválasztott könyvvizsgálóval sem.

Nem publikálták a jelentésüket. Fotó: Depositphotos
Nem publikálták a jelentésüket. Fotó: Depositphotos

A SunDell Estate Nyrt. (SunDell) és a Wingholding Zrt. (Wingholding) esetében az MNB a folyamatos kibocsátói felügyelése keretében beszerzett adatok alapján megállapította, hogy a Pénzügyminisztérium Számviteli és Közfelügyeleti Főosztálya a két kibocsátó ugyanazon könyvvizsgálójával szemben minőségellenőrzési eljárást folytatott le. Ez az érintett könyvvizsgáló minősítését illetően szabálytalanságot állapított meg, amely alapján az – mivel nem rendelkezett a vonatkozó jogszabályok által kötelezően előírt valamennyi minősítéssel – nem készíthette volna el a jogszabályokban előírt könyvvizsgálói jelentéseket.

A SunDell és a Wingholding esetében tehát közzétették a kibocsátói éves jelentéseket, azonban a könyvvizsgálói jelentések kapcsán utólag megállapított probléma miatt azok nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályi követelményeknek. A nyilvánosságra hozott információk megbízhatóságát a független auditorok által elvégzett könyvvizsgálat is növeli. Éppen ezért a tőzsdei kibocsátók éves jelentésének a vonatkozó jogszabályok szerint része a független könyvvizsgálói jelentés is.

A jogsértések miatt ezért az MNB – a kibocsátókra vonatkozó felügyeleti határozatokban figyelmeztetés, rendkívüli adatszolgáltatás előírása, illetve a hiányosság pótlására való felszólítás mellett – mától felfüggesztette a SunDell részvényekkel és a Wingholding kötvényekkel való kereskedési lehetőséget a BÉT – a tájékoztatási kötelezettség teljesítésével összefüggésben az MNB által felügyelt – szabályozott piacán. A moratórium az éves jelentések szabályszerű közzétételéig, továbbá az ezen időpontig esetlegesen keletkező valamennyi tájékoztatási kötelezettség kibocsátók általi maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.

A tőzsdei kibocsátóknak – amelyekre a nyilvános működés okán más gazdasági társaságokhoz képest szigorúbb tájékoztatási kötelezettségek vonatkoznak – a jogszabályok alapján az üzleti évüket követő négy hónapon belül kell közzétenniük éves jelentésüket. Ennek hiányát, illetve nem megfelelő tartalommal való teljesítését az MNB a kibocsátók rendszeres tájékoztatási kötelezettsége jelentős megsértésének tekinti. A felügyelet ezért ilyen esetekben a figyelmeztetés és felszólítás intézkedések mellett indokolt esetben bírságot, sőt szükség esetén egyéb intézkedést is alkalmaz, mint tette ezt korábban is.

A folyamatos felügyelet során az MNB elsődleges célja a nyilvános értékpapír-kibocsátók működése átláthatóságának és gondos joggyakorlásának biztosítása. Ennek kapcsán kiemelt jelentősége van az információ minden érintett számára való azonnali és teljes körű elérhetőségének is. Ennek erősítésére az MNB – immár második alkalommal – honlapján közzétette a kibocsátók beszámolóihoz kapcsolódó könyvvizsgálói véleményeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG