2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyetlen uncia aranyat sem adott el a jegybank Matolcsy elnöksége alatt.

3 tonna aranyunk van

A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az M1-en. Palotai Dániel hangsúlyozta: "Matolcsy György elnöksége alatt a jegybank egyetlen uncia aranyat sem adott el".

Palotai Dániel egy múlt heti, később tévesnek bizonyult híradás miatt beszélt az aranytartalékról: a devizatartalék menetrendszerinti statisztikáiban ugyanis lenullázódott a monetáris arany mennyisége, ez alapján úgy tűnt, a jegybank eladta a mintegy 3 tonnányi tartalékot decemberben. Később azonban kiderült: nem eladták, csak befektették, ezért a kimutatásban is máshova került.

Az ügy hátteréről valamint a magyar aranytartalék mennyiségéről, a rendszerváltás körüli eladásokról itt írtunk >>

Nem kell már akkora tartalék

Az MNB mindig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ország elegendő devizatartalékkal rendelkezzen, hogy Magyarország devizatartaléka a nemzetközi nagy intézmények, a hitelminősítő intézetek, a piaci szereplők által elvárt szintet legalább elérje, de inkább meghaladja azt - tette hozzá. Palotai Dániel kifejtette: a devizatartalékokat egyfajta biztosításként kell elképzelni, egy országnak tehát csupán akkora devizatartalékot kell tartania, ami az ország sebezhetőségével, a sérülékenységével összhangban van.

Az elmúlt években nagymértékben csökkent Magyarország sérülékenysége, ami részben köszönhető egy sikeres költségvetési fordulatnak, valamint a külső adósság csökkentésének. Ezért sokkal kisebb devizatartalékokra van szüksége az országnak, mint néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar gazdaság a legsérülékenyebbek közé tartozott - közölte.

Példaként említette, hogy a 24,4 milliárd euró devizatartalék közel 10 milliárd euróval kisebb, mint néhány évvel ezelőtt volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nemet mondott a magyar kormány – bukik az EU B-terve?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 12:39
A kötvénykibocsátást elutasította Magyarország.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés született Magyarországról, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 08:13
Megtörtént az év utolsó hitelminősítő felülvizsgálata.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen kartellezést lepleztek le a magyar hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:24
Tiltott módon egyeztettek az érintett cégek.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: kiábrándító képet adnak gazdaságunkról a legújabb GDP-adatok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:59
Lényegében 2022 nyarától nem képes érdemi növekedést felmutatni a magyar gazdaság.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb benzint hoz a Mikulás az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:22
Az átlagárak tovább csökkenhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
Makro / Külgazdaság Megint változik a benzinár pénteken
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:08
Sőt, a gázolajé sem marad ugyanannyi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG