2p

Stagnált a gazdaság Németországban a második negyedévben, a hazai össztermék (GDP) nem változott az előző három hónaphoz képest - jelentette pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

A hivatal a július végén közölt becslését megerősítve közölte, hogy a GDP - szezonális és naptárhatással kiigazítva - "nem csökkent tovább" az április-júniusi időszakban. Az előző két negyedév technikai recessziót jelentő "csekély mértékű visszaesése után tavasszal stabilizálódott a német gazdaság" - hangsúlyozta Ruth Brand, a Destatis elnöke.

A fogyasztás két negyedévi visszaesés után enyhén, 0,1 százalékkal nőtt 2023 első negyedévéhez képest. A háztartások fogyasztása stagnált, a kormányzati fogyasztási kiadások 0,1 százalékkal nőttek. Ugyancsak 0,1 százalékkal nőtt a feldolgozóipar teljesítménye, míg az építőipar 0,2 százalékkal emelkedett, az export viszont 1,1 százalékkal csökkent, az import pedig stagnált az első negyedévhez viszonyítva. Az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal csökkent a német GDP a naptárhatások kiszűrésével végzett számítások szerint - áll a közleményben.

Stabilizálódott a német gazdaság, de... Fotó: Depositphotos
Stabilizálódott a német gazdaság, de... Fotó: Depositphotos

Németország a gazdasági teljesítmény negyedéves változását tekintve európai uniós összevetésben átlagosnak számít, mert az EU egészének gazdasága is stagnált a második negyedévben, ugyanakkor a 0,5 százalékkal növekedő francia és a 0,4 százalékkal bővülő spanyol gazdasághoz képest jelentősen elmaradt. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva még nagyobb az elmaradás, hiszen míg a német gazdaság visszaesett, az EU egészének gazdasága 0,5 százalékkal nőtt az április-júniusi időszakban 2022 tavaszához képest.

A Handelsblatt című üzleti lap a Destatis jelentéséről készített összeállításában kiemelte: az adatok azt mutatják, hogy az EU legnagyobb gazdasága túljutott ugyan a technikai recesszión, de már három negyedév óta nem növekszik, ami tovább erősítheti azt a félelmet, hogy az ezredforduló időszaka után ismét Németország lesz "Európa beteg embere".
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG