3p
Rég nem látott dühöt váltott ki a kínai közösségi médiában annak az orvosnak a halálhíre, aki már tavaly figyelmeztetett a koronavírus kitörésének veszélyére. Nyugati elemzők szerint ez akár politikai katasztrófát is jelenthet a kínai vezetés számára. Li Wenliangot korábban rémhírterjesztéssel vádolták a hatóságok. A vírusba minden ötvenedik fertőzött hal bele, mások viszont panaszmentesen vészelik át a betegséget.
Li Wenliangot gyászolják a wuhani központi kórház előtt. EPA/YFC CHINA OUT

Életét vesztette Wuhanban Li Wenliang. Halálhírét először csütörtök este közölte a kínai állami média, majd a hírt – némi tagadás után – péntek reggel megerősítették. A legutolsó közlések szerint az orvos péntek éjjel hunyt el a koronavírus következtében, amelyet a betegek kezelése közben kapott el.

Figyelmeztetett, beidézték

Li Wenliang volt az az orvos, aki tavaly decemberben a koronavírus kitörésének veszélyeire figyelmeztette kollégáit egy helyi kórházban. Kezdetben hét betegnél fedezte fel a vírust, amelyről azt mondta, hogy a 2003-ban világjárványhoz vezető SARS-vírusra hasonlít. December végén pedig azt javasolta kollégáinak egy chatcsoportban, hogy viseljenek védőruhát a megfertőződés elkerülése érdekében.

A BBC szerint négy nappal később a helyi hatóságok berendelték, hogy aláírassanak vele egy olyan levelet, amelyben hamis vélemények terjesztésével és a közrend súlyos megzavarásával vádolják. (Igaz, a hatóságok később elnézést kértek tőle.)

Li Wenliang január 10-én egy kínai mikroblogon, a Weibón már arról írt, hogy köhögni kezdett. Lázas lett, néhány nappal később pedig kórházba került. A vírust január 30-án diagnosztizálták nála.

Gyász és harag

Halála előbb gyászt váltott ki a Weibón, ami azonban hamar dühvel keveredett. A brit adó szerint nehéz felidézni az elmúlt évekből olyan helyi eseményt, amely ekkora felzúdulást okozott, és ekkora bizalmatlanságot szült a hatalommal szemben.

A közösségi oldalt ellepték a hashtagek:

– Wuhan kormányának bocsánatot kell kérnie!

– Szólásszabadságot akarunk!

Egy fotón pedig az látható, hogy egy folyóparton valaki azt írta a hóba:

Isten veled, Li Wenliang!

A hashtageket azonban hamar cenzúrázták, és több százezer kommentet töröltek.

Olaj a tűzre

Li Wenliang halálhíre nyilvánvalóan olaj volt a tűzre, hiszen korábban már felmerültek olyan vádak a kínai hatalommal szemben, hogy nem veszi komolyan a vírust, és megpróbálja azt titokban tartani.

Dr. Li Wenliang halála szívszorító pillanat volt az ország számára, a kínai vezetésnek pedig komoly politikai katasztrófát jelent. Lerántja ugyanis a leplet a Hszi Csin-ping kormányzása alatti utasítási és ellenőrzési rendszer legrosszabb aspektusairól (...) A politikai tanácsadóknak és cenzoroknak most ki kell találniuk, miként győzhetnek meg 1,4 milliárd embert arról, hogy Dr. Li halála nem a párt kríziskezelési képességének behatároltságára szolgál egyértelmű bizonyítékul

– írta a BBC pekingi tudósítója, Stephen McDonell.

Ötvenből egy ember hal bele

Hivatalos közlések szerint a vírus csütörtök éjfélig több mint 31 ezer embert fertőzött meg – hetven százalékukat Hupej tartományban –, és 637 ember halálát okozta. Több mint 1500 fertőzött ugyanakkor már meggyógyult.

A Spiegel szerint a vírus halálozási mutatója 2,1 százalék, azaz minden ötvenedik fertőzött hal bele. Az arány Wuhanban a legmagasabb, 4,9 százalék.

A lap által idézett szakértő szerint ugyanakkor a valódi érték ennél jóval alacsonyabb lehet, mivel a fertőzöttek egy része sok esetben nem is tud arról, hogy fertőzött, és enyhe tünetekkel vagy tünetek nélkül vészeli át a vírust.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG