2p

Az amerikai gazdaság technikai értelemben recesszióba került, miután a második negyedévben is csökkent a hazai össztermék (GDP) évesített ütemben.

A kereskedelmi minisztérium csütörtökön első becslésként azt közölte, hogy a GDP 0,9 százalék évesített ütemben csökkent a június végével záródott három hónapban, miután az előző három hónapban a gazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal esett. Technikai recessziónak számít, ha a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodik - írja az MTI.

Az elemzők 0,5 százalékos GDP-növekedést vártak. Hivatalosan azonban még nincs recesszió, annak kezdetét a független, nem kormányzati szervezetként működő gazdasági ciklusokat értékelő Nemzeti Gazdaságkutató Iroda (NBER) rögzíti.

Ez már csak egy hajszálnyira van a recessziótól. Fotó: Depositphotos
Ez már csak egy hajszálnyira van a recessziótól. Fotó: Depositphotos

A nonprofit alapon működő, Cambridge-i (Massachusetts) székhelyű gazdaságkutató intézet nem a szokásos módon - két egymást követő negyedévi GDP-csökkenés alapján -, hanem négy kulcsmutató, mint például a munkanélküliség, az ipari termelés több hónapnyi alakulását értékelve állapítja meg, milyen ciklusban van a gazdaság.

A csütörtökön közölt előzetes adat meglepetésként érte a piacot. Különösen azután, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője egy napja még azt mondta, hogy a gazdaság valószínűleg nincs recesszióban. A kellemetlen hír hatással lehet a jegybank monetáris politikájára, és a tervezett kamatemelések lassulását válthatja ki.

A nem végleges adatok szerint az Egyesült Államok GDP-jének mintegy kétharmadát adó fogyasztói kiadások 1 százalékkal nőttek a második negyedévben, miután az első negyedévben nagyobb, 1,8 százalék volt a bővülés. A beruházások 14 százalékkal, míg a szövetségi kormányzati kiadások 1,9 százalékkal csökkentek.

A június végével záródott három hónapban az export 18 százalékkal nőtt, míg az import mindössze 3,1 százalékkal bővült.

A Fed által az inflációs kockázatok felmérésekor szorosan figyelemmel kísért, élelmiszerektől és energiaáraktól megtisztított index (Core CPI) 4,4 százalékkal emelkedett az előző három hónapban mért 5,2 százalékos növekedés után. Az elemzők 4,5 százalékot vártak.

A kereskedelmi minisztérium augusztus végén hozza nyilvánoságra a GDP második negyedévi alakulásával kapcsolatos felülvizsgált, de még mindig nem végleges adatát, majd szeptember végén a ismerteti a végleges számokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG