2p
Több lokális médium egybehangzó értesülése szerint a kormányzó ma bejelenti a tervezet visszavonását.

A hónapok óta tartó tüntetéssorozatot eredetileg kiváltó, erősen megkérdőjelezhető törvényjavaslatot visszavonhatja ma Carrie Lam – derül ki a Reuters cikkéből. Elemzők szerint az egyáltalán nem biztos, hogy a tervezet visszavonása elég az egyre súlyosbodó zavargások véget éréséhez.

Mi történt?

Ahogy arról korábban is írtunk, az eredeti kiadatási javaslat apropója az volt, hogy 2018 elején a 19 éves hongkongi Chan Tongkai meggyilkolta barátnőjét Tajvanban, majd hazautazott. Ugyan a rendőrségen beismerte a gyilkosság elkövetését, a hongkongi hatóságok ennek ellenére sem tudják kiadni Tajvannak, mivel a két ország közt érvényben lévő kiadatási szerződés nem vonatkozik minden szökevényre – ennek megoldására dobta be idén februárban a hongkongi kormány azt a javaslatot, amely lefedné a jogi kiskapukat, és minden olyan országgal kiadatási egyezményt kötne, amellyel korábban nem volt.

Ezzel látszólag nem is volt semmi gond, csakhogy a hongkongi ellenzék szerint erősen megkérdőjelezhető az, hogy miért akarja (az egyébként a kínai kormánnyal kifejezetten jó viszonyt ápoló), jelenleg hatalmon lévő párt ebbe az egyezménybe belevenni Kínát is. A törvényjavaslat ellenzői szerint a hongkongi függetlenséget sokszor gyanakodva figyelő kínai kormány a kiadatási egyezményt arra használná fel, hogy leszámoljon a kommunista rendszer azon kritizálóival, akik Hongkongba menekültek. Azaz nemcsak erőszakos bűnelkövetőket, hanem adott esetben politikai menekülteket is kiadhatnának. Az ellenzék egyébként Chan kiadatása mellett van szintén, viszont az ő javaslatuk szerint:

  • az egyezményt csak Tajvannal kellene megkötni
  • a bűnöző kiadatása után hatályon kívül kéne helyezni, és csak akkor életbe léptetni, hogyha erre alapos indok van

Lam már nem Kína mellett van?

Szintén a Reuters írt arról, hogy egy kiszivárgott felvétel szerint a kormányzó arról beszélt üzleti vezetőknek, hogy „megbocsáthatatlan felfordulást” okozott Hongkongban, és ha lenne választása, már rég bocsánatot kért és lemondott volna. Állítólag itt azt is elmondta, hogy a tartomány kormányának nem sok mozgástere maradt a kínai-amerikai feszültség miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG