2p
Hét pontban reformálná meg az uniót Christian Kern osztrák kancellár.

A kancellár egy bécsi vitaesten többek között a monetáris unió és a méltányos adóztatás megvalósítását, a bér- és szociális dömping elleni küzdelmet, az európai értékek védelmét, valamint a migráció terheinek elosztását említette.

Az utóbbi években Ausztriában túl nagyot kortyoltunk a populizmusból, és a hazai bulvárújságok szalagcímei fontosabbak voltak annál a próbálkozásnál, hogy komolyan vehető szerepet játsszunk Európa színpadán - fogalmazott a kancellár.

Kern beszédében elsősorban az unió átalakítását szorgalmazta, főként a gazdasági és valutaunió megvalósítását, valamint az uniós államok adópolitikájának koordinálását. Kiállt a méltányos adóztatás mellett, és az adóparadicsomok, valamint a nagyvállalatoknak biztosított kedvezmények ellen foglalt állást.

Negyedik pontként azt szorgalmazta, hogy az uniós államokban egymáshoz hasonlatos jóléti szint valósuljon meg. Ötödik és hatodik javaslatként az igazságos kereskedelmi politika, valamint az európai értékek védelme mellett állt ki. Utóbbiban meglátása szerint a liberalizmus és a demokrácia elválaszthatatlan egymástól. A kancellár rövid távú megoldásként utolsóként említette a külső határok határozott védelmét, és a menekültútvonalak ellenőrzését.

Kern az uniót az eredeti valójához vezetné vissza. Mint mondta: meg kell újítani a biztonság és a jólét ígéretét. Cselekvő és védelmező Európát kell építeni, amely a béke, a biztonság, a közös jólét és az igazságosság színtere. Az értékeinket és az érdekeinket csak közösen tudjuk képviselni - hangsúlyozta Kern, aki szerint egy régiónak sem sikerült a demokráciát, a gazdasági dinamikát és a szociális igazságosságot olyan sikeresen egyesítenie, mint Európának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG