3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő A plusz szintről A-ra rontotta Izrael hitelminősítési besorolását, továbbra is negatív kilátással.

A Hamász elleni háború októberi kezdete óta a Fitch a harmadik hitelminősítő, amely rontotta az ország besorolását, amit a gázai háború folytatódása, a megnövekedett geopolitikai kockázatok és a több fronton folytatott katonai műveletek hatásával indokolt — jelenti az MTI.

A Fitch előrejelzése szerint belátható időn belül újabb leminősítés következhet. „A gázai konfliktus eltarthat 2025-ig is, és azzal a veszéllyel jár, hogy más frontokra is kiterjed. Ráadásul emberi veszteségeket, jelentős további katonai kiadásokat, az infrastruktúra tönkretételét, valamint a gazdasági tevékenység és a befektetések tartósabb károsodását eredményezheti, mely Izrael hitelképességi mutatóinak további romlásához vezethet" - indokolták döntésüket.

A hitelminősítő arra számít, hogy 2024-ben a költségvetési hiány eléri a GDP 7,8 százalékát Izraelben, noha a költségvetési hiánycélnak 6,6 százalékot irányoztak elő. A Fitch szakemberei szerint a hiány növekedését követően Izrael államadóssága idén a GDP 70 százalékára, jövő év végére pedig 72 százalékára emelkedik. A koronavírus-járvány idején a mutató 71 százalék volt.

A hitelminősítő nem volt az elsők között a leminősítéssel
A hitelminősítő nem volt az elsők között a leminősítéssel
Fotó: Depositphotos

A Fitch utolsóként rontotta Izrael besorolását a három hitelminősítő közül; a háború kezdete óta a Moody's és az S&P már korábban leminősítette az izraeli kormány kötvényeit.

A Moody's februárban A2-re - a Fitch A besorolásának megfelelő szintre - csökkentette a besorolást, szintén negatív kilátással. Áprilisban az S&P a korábbi magasabb, AA mínusz besorolásról A pluszra rontotta értékelését, negatív kilátással.

Majd javulni fog – így látja az izraeli kormányzat

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter a háború miatt természetesnek nevezte a leminősítést. "Izrael gazdasága erős, helyesen és felelősségteljesen irányítjuk. A gazdasági mutatók a gazdaság erejét és a piacok nagy bizalmát mutatják. Minden fronton megnyerjük a háborút, helyreállítjuk a biztonságot és a növekedés útjára emeljük a gazdaságot a háborúból"- ígérte Szmotrics.

Izrael hitelbesorolása az elmúlt évekig folyamatosan javult: az S&P 2018 nyarán AA mínuszra emelte értékelését. A Moody's és a Fitch nem követte az S&P-t, és egy fokozattal lejjebb, A pluszban hagyta a mutatót.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy várakozásai szerint a besorolás ismét emelkedni fog, miután Izrael megnyeri a háborút — teszi hozzá a Reuters.

„Izrael gazdasága erős és nagyon jól működik. A leminősítés annak eredménye, hogy Izrael egy több fronton zajló háborúval néz szembe, amelyet rákényszerítettek" – állította Netanjahu közleményében.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG