2p

A gázai háborúban harcoló felek mindegyike követett el háborús bűnöket az ENSZ emberi jogi főbiztosának csütörtöki nyilatkozata szerint, melyben egyúttal az elkövetők felelősségre vonását sürgette.

„Itt az idő – voltaképpen már el is múlt – a békére, a vizsgálatra és a felelősségre vonásra” – szögezte le Volker Türk az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában elmondott beszédében, s felhívta a figyelmet arra is, hogy a háború októberi kirobbanása óta már több mint 30 ezren haltak meg a Gázai övezetben. A főbiztos azt mondta, a szervezet adatai szerint az izraeli erők „számos háborús bűncselekménnyel felérő atrocitást követtek el”, a többi között válogatás nélkül támadtak célpontokat vagy aránytalan intézkedéseket alkalmaztak. Izrael korábban azt hangoztatta, mindent megtesz a civil áldozatok minimalizálására.

A palesztin félre kitérve azt vetette a gázai fegyveres csoportok szemére, hogy ugyancsak válogatás nélkül intéznek támadásokat dél-izraeli célpontok felé, valamint aláhúzta, hogy a túszejtés szintén a nemzetközi humanitárius törvénybe ütközik.

Az ENSZ-főbiztos szerint a konfliktusban mindkét fél átlépte a vörös vonalat. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber
Az ENSZ-főbiztos szerint a konfliktusban mindkét fél átlépte a vörös vonalat. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Türk emellett emlékeztetett arra is, hogy az izraeli erők esetleges szárazföldi művelete a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah térségében, ahol becslések szerint már másfélmillióan zsúfolódtak össze nagyon rossz körülmények között, „új, disztópikus szintekre emelné azt a rémálmot, melybe a gázaiakat beletaszították”.

„Egyszerűen nem tudom belátni, miként lehetne egy ilyen művelet összhangban a Nemzetközi Bíróság (ICJ) által megfogalmazott ajánlásokkal” – jelentette ki, a hágai testület azon kitételére utalva, amely felszólítja Izraelt, hogy katonai erői ne kövessenek el népirtást, és szavatolja az esetleges népirtás bizonyítékainak megőrzését.

Ugyancsak csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az X közösségi oldalon megerősítette, hogy a gázai halottak száma átlépte a 30 ezret, hozzátéve, hogy több mint 70 ezer sebesültről is tudni.

„Ennek a borzasztó erőszaknak és szenvedésnek véget kell érnie. Tűzszünetet!” – áll a vezető üzenetében.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG