3p

A brit luxusatógyár veszteségei csökkentek, ezért a kereslet hiányát látva elhalasztja elektromos autójának piacra dobását.

Az Aston Martin elhalasztja az első elektromos autójának bevezetését, mivel csökkenő veszteségei erre lehetőséget teremtenek -jelentette a Reuters. Az autógyártó luxus- és speciális modelljeinek rekordárai segítettek a brit cégnek csökkenteni tavalyi veszteségeit.

Az elektromos nem igazán kell, ez a luxus

Az Aston Martin a tervezettnél egy évvel későbbre, 2026-ra tűzte ki akkumulátoros elektromos járművének (BEV) piacra dobását. A tradicionális cég így csatlakozott azon autógyártók köréhez, amelyek visszafogták az elektromos átállásra kitűzött céljaikat, mivel a gyártókapacitásba és a technológiába való befektetés nagysága meghaladta az elektromos járművek iránti keresletüket.

A Mercedes-Benz február elején öt évvel elhalasztotta villamosítási célját, és biztosította a befektetőket, hogy továbbra is fejleszti belsőégésű motoros modelljeit.

A hibrid az viszont kapós, talán a szaga miatt

„A fogyasztói kereslet a BEV járművekre, az Aston Martin árkategóriájában minden bizonnyal, most nem az, mint amilyennek két éve gondoltuk" – álapította meg Lawrence Stroll ügyvezető elnök. Szerinte sokkal nagyobb kereslet van a hálózatról tölthető hibrid járművek iránt, különösen egy olyan cég esetében, mint az Aston Martin, mivel az emberek „ugyan szeretnének egy kis villamosítást... de azt is, hogy megmaradjon egy sportautó szaga, érzése és zaja".

Az Aston Martin első hibrid szuperautója, a Valhalla idén készül el. A vállalat adózás előtti veszteségei több mint felére csökkentek 2023-ban, ami kisebb volt a piaci várakozásoknál. Az eladások rekordszintet értek el Valkyrie modelljei és más speciális kiadású autóinak értékesítése során. Tavaly júniusban az Aston Martin beszállítási megállapodást írt alá a Szaúd-Arábia által támogatott Lucid Grouppal, amely új lapot nyit az elektromosítási stratégiájában. Stroll - aki szerint nincs mit aggódni a kínai elektromos járműveket gyártó BYD versenyével kapcsolatban - hozzátette, elégedett a vállalat rendelkezésére álló akkumulátortechnológiával és platformokkal.

Az Aston Martin elektromos modeljére, a Valhallára még kicsi az igény. Fotó: Aston Martin
Az Aston Martin elektromos modeljére, a Valhallára még kicsi az igény. Fotó: Aston Martin

A titkosügynök, James Bond örökös autómárkája, az Aston Martin nehéz időszakokat él meg. Tavaly 171,8 millió font (217,4 millió dollár) korrigált adózás előtti veszteséget jelentett, kisebbet az egy évvel korábbi 451 millió font veszteségnél. A cég által összeállított konszenzus szerint az elemzők a tavalyi évben átlagosan 209 millió font veszteségre számítottak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG