3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A negyedik hullám júliusi kitörése óta először.

Izraelben javulnak a koronavírus-járvány adatai, csökken a fertőzési ráta, és stabilizálódott a súlyos betegek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

A negyedik, delta variáns által okozott hullám júliusi kitörése óta először 1 alá csökkent az R fertőzési együttható, csütörtökön már 0,83-at írt az egészségügyi minisztérium honlapja, ami azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan 83-nak adja tovább a vírust.

A szakemberek ennek ellenére óvatosak, egy részük szerint ez a járványhullám visszavonulását jelenti, de a kormánynak tanácsokat adó szakértői csoport vezetője, Ran Balitzer professzor szerint korai még bejelenteni a negyedik hullám végét, mert még mindig nagyon magas, több ezres az új vírushordozók napi száma.

A professzor szerint továbbra is különösen magas az oltatlanok körében a fertőződés kockázata. Augusztusban minden 170. nem beoltott, 60 évesnél idősebb izraeli kritikus állapotban került kórházba a koronavírus miatt - és közülük minden harmadik meghalt, s hasonló helyzet várható szeptemberben is.

Doron Gazít professzor, a Héber Egyetem szakértője optimistábban nyilatkozott a lapnak, szerinte folytatódni fog a járvány visszaszorulása, csökkenni fog a kórházi esetek jelenleg még csak stagnáló száma.

Eran Szegal professzor a Weizman tudományos kutatóintézetből úgy vélekedik, hogy az R mutató 1 alá esése a járvány terjedésének csökkenését jelzi. "A csökkenés nem a kevesebb tesztnek köszönhető" - hangsúlyozta Twitter-fiókjában a történéseket eddig mindig pontosan előre jelző Szegal.

"Az elmúlt két napban végzett vizsgálatok száma hasonló az egy héttel ezelőttihez, és csökken a pozitív tesztek százalékos aránya és az új, súlyos betegek száma is" - emelte ki a professzor.

Hatalmas tömegek kígyóztak a díjmentes tesztelőállomásoknál kedden és szerdán, a zsidó újév ünnepén, valamint az azt megelőző napokon a 12-es kereskedelmi TV riportja szerint, mert a többgenerációs családi vendégségek előtt az izraeliek megpróbáltak megbizonyosodni arról, hogy nem fertőzöttek.

Jelenleg 157 831 ember tartózkodik karanténban, akik vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. A szerdai ünnepnapon viszonylag kevés, mintegy 60 ezer teszttel 3247 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 5,44 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya.

Jelenleg 84 505 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1114-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 680, és 160-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

December vége óta Izraelben 6 024 339 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,78 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak, melyben eddig 2 690 387 -an vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 28,93 százalékát jelenti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Otthon Startos projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG