3p
Nem csak az euróövezetben, az egész Unióban csökkent a munkanélküliség.

Az Eurostat felmérése szerint az EU 28 tagállamában júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség az előző havi 9,6 százalékkal szemben, ez 2011 júniusa óta a legalacsonyabb ráta. Az euróövezetben a júniusi 11,1 százalékról 10,9 százalékra, 2012 februárja óta a legalacsonyabb szintre csökkent az állástalanok aránya.

Az Eurostat becslése szerint az EU 28 tagországában 23 millióan voltak munka nélkül, ebből 17,5 millióan az eurózónában. A munkanélküliek száma tavaly júliushoz képest 1,648 millióval csökkent.

A munkanélküliek számának alakulása az EU-ban és az eurózónában. Forrás: ec.europa.eu

A múlt év júliusához viszonyítva az EU 23 tagállamában mérséklődött, háromban nőtt, Belgiumban és Romániában pedig változatlan maradt a munkanélküliségi ráta.

Németországban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, 4,7 százalék, majd Csehország és Málta (mindkettő 5,1 százalék) következik. Görögországban viszont 25 százalékos, Spanyolországban pedig 22,2 százalékos munkanélküliséget regisztráltak.

A legnagyobb csökkenést Bulgáriából jelentették, ahol 11,5 százalékról 9,4 százalékra csökkent a munkanélküliség. Spanyolországban 2,1 százalékponttal 22,2 százalékra, Görögországban pedig májusi adatok szerint 2 százalékponttal 25 százalékra mérséklődött az állástalanok aránya. Finnországban ezzel szemben 8,7 százalékról 9,7 százalékra, Franciaországban 10,3 százalékról 10,4 százalékra, Ausztriában pedig 5,7 százalékról 5,8 százalékra nőtt a munkanélküliség.

Több fiatal dolgozik

Csökkent a munkanélküliség a fiatalok körében is. Az EU 28 tagállamában idén júliusban 20,4 százalék, az eurózónában pedig 21,9 százalék volt a munkanélküliség a 24 év alatti korosztályban az egy évvel korábbi 22 százalékkal, illetve 23,8 százalékkal szemben. A fiatalok között 51,8 százalékkal Görögországban volt a legnagyobb az állástalanos aránya, utána Spanyolország (48,6 százalék), Horvátország (41,3 százalék) és Olaszország (40,5 százalék) következik. Németországból ezzel szemben 7,0 százalékos, Máltáról 8,7 százalékos, Észtországból pedig 9,5 százalékos rátát jelentettek. 

És mi a helyzet nálunk?

Az Eurostat összesítésében Magyarországról nem közöl júliusi adatot. A hivatal szerint júniusban 6,9 százalék volt a munkanélküliség a tavaly júliusi 8,2 százalékkal szemben. A 24 év alatti korosztályban júniusban 17,9 százalék volt az állástalanok aránya, míg tavaly júliusban még 21,5 százalékot regisztráltak.A KSH múlt heti jelentése szerint május-júliusban 306 ezer volt a munkanélküliek száma, 51 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, és a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
Makro / Külgazdaság Kell-e félnünk az új vírustól?
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 11:35
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa a Facebookon értékelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG