4p
A nemzetgazdasági miniszter szerint a gazdaság kirobbanó formába került, a költségvetés jó állapotban van, de az inflációval, illetve az annak hiánya miatt várható költségvetési bevételcsökkenéssel az új kormánynak foglalkoznia kell.

Varga Mihály a Hír TV esti műsorában egy kérdésre ugyancsak az alacsony inflációs mutatóval összefüggésben úgy vélte, hogy az MNB-nek még lehet mozgástere a kamatcsökkentésre.

A GDP első negyedévi, 3,5 százalékos éves növekedési üteme európai összevetésben is kiugróan jónak számít, és a növekedés szerkezete is javult, az eredmények mögött ugyanis nem csak egyetlen szektor teljesítménye áll - mondta a miniszter a Magyarország élőben című műsorban.

Ne türelmetlenkedjünk!

A kilátásokat illetően úgy vélte, hogy a tavalyi beruházási adatok megalapozhatják a gazdaság jövőbeni jó teljesítményét. A beruházások növekedési üteme 7,2 százalék volt tavaly, 2005 óta nem volt példa ilyen mértékű bővülésre - idézte fel a miniszter. 

Ezért a gazdasági növekedés fenntarthatóságát ért kritikákra Varga Mihály azt mondta: ne legyünk türelmetlenek, a beruházási oldalon is egyre látványosabb eredményeket produkálunk, egyre masszívabb a magánberuházások növekedése is.

Most kezdődik a tánc!

Varga megjegyezte, a negyedéves összevetésben mért gazdasági növekedés alapján Magyarország az EU-ban az első-második helyen áll Lengyelországgal, az éves változást tekintve pedig a harmadik.

A magyar gazdaság nagyon mély hullámvölgyből jött ki, most új időszak indulhat el, "most kezdődik a tánc", most van arra lehetőség, hogy a kormány a növekedés erősítésével foglalkozzon. Ennek ellenére a költségvetési politika főbb céljai nem változnak: az adósság mérséklése, a GDP 3 százaléka alatti államháztartási hiány és a növekedés erősítése.

Olcsóbb az élet

A KSH héten közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Részletek >>>

Mivel van mégis gond?

"A magyar költségvetés jó állapotban van, egy tényező van, amellyel foglalkoznunk kell, az az infláció" - mondta. 

Az, hogy Magyarországon nincs infláció, kedvező a lakosságnak, hiszen a jövedelem értéke nő, megtakarítása értékállóbb lesz - közölte.

Ettől van a fejfájás

Ez ugyanakkor azt is jelenti költségvetési szempontból, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek alacsonyabb mértékben teljesülhetnek, de emiatt fájjon a miniszter feje - tette hozzá.

Kérdésre úgy vélte, az inflációs mutató azt feltételezheti, hogy a jegybanknak van még mozgástere, de hangsúlyozta, hogy a kérdés a monetáris tanács hatásköre. 

"Nyilván a jegybank mérlegeli a hatásokat, annak azonban mindenképpen örülni kell, hogy egy nagyon alacsony infláció mellett tudott a gazdaság ilyen jelentősen növekedni" - jegyezte meg.

Megindult a banki hitelezés

Az áprilisi konvergenciaprogram Varga Mihály szerint rendkívül visszafogott.

"Nyilván, amikor az új kabinet megalakul, akkor sokkal ambiciózusabb programokat lehet és kell megfogalmazni" - mondta, és megjegyezte, hogy a hangsúlyok kerülhetnek ugyan máshova, de a növekedés kiterjesztésére való törekvés változatlan lesz.

A miniszter szerint vannak jelei a banki hitelezés megindulásának is, amelyben a kormány úttörő szerepet vállalt. 

Az EXIM Bank, az MFB és az MNB hitelprogramjai ugyanis jelentős mértékben javították a vállalkozások hitelhez jutási lehetőségét, a magyar kormány segítsége tehát hasznos és helyes volt - szögezte le.

Az első feladat

A devizahitelesek helyzetét firtató kérdésre megismételte, hogy a bankoknak is érdeke a probléma megoldása, és megerősítette, hogy ez lesz az új kabinet egyik első teendője. Az első lépést ebben a kérdésben már megtették, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításról már döntöttek - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG