4p
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A háztartási energia, a ruházkodási cikkek, az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.

Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője elmondta, hogy 1968 óta nem fordult elő Magyarországon, hogy csökkentek a fogyasztói árak.

Az idényáras élelmiszerek drágultak

Előző hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerek 0,3 százalékkal drágultak, meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 3,4 százalékos áremelkedésének következtében. Csökkent viszont a csokoládé, kakaó (2,9%), a cukor (2,4%), valamint a liszt (1,7%) ára - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak egy hónap alatt, 2,3 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. A szolgáltatások ára nem változott egy hónap alatt. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia körében árcsökkenés történt (0,3%). A tartós fogyasztási cikkekért, valamint az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, üzemanyagok, valamint kulturális cikkek) átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára szintén 0,1 százalékkal csökkent.

A vezetékes gáz árának áprilisi 6,5 százalékos csökkentése a májusi árindexben fog teljes egészében megjelenni, mivel az eddigi gyakorlatnak megfelelően az árváltozás akkor kerül kimutatásra az árindexben, amikor a fogyasztóknak az új árat tartalmazó számlát ki kell egyenlíteni.

 

Egy év alatt az élelmiszerárak 0,5 százalékkal csökkentek. Ezen belül csökkent a liszt (20%), a cukor (17,1%), az étolaj (13,8%), a tojás (7,6%), valamint az idényáras élelmiszerek (4,9%) ára. Drágult viszont a tej (10,3%) és a sajt (9,5%).

Mit mutat az Árkosár?

Idén ötből négyszer csökkentek az árak a hipermarketekben, ekkora esést azonban még nem mértünk a Privátbankár Árkosárban. A defláció folytatódik az élelmiszer-polcokon, nem csoda, hogy mostanra a belföldi fogyasztást látják a kiskereskedelmi forgalom motorjának.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult májusra?

Nőtt viszont 7,3 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén áremelkedés mérhető a szolgáltatások esetében (1,6%), ezen belül azonban a víz- és a csatornadíj átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkek körében szintén árcsökkenés történt (0,6%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,9 százalékkal csökkent.

A ruházkodási cikkekért 1,4, a tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (10,3%). Ezen belül a vezetékes gázért 11,8, a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. áprilishoz viszonyítva.

Az elemzők megtették tétjeiket

Londoni pénzügyi elemzők szerint áprilisban valószínűleg nem sokat mozdult az éves összevetésű magyarországi infláció az egy hónappal korábban mért 0,1 százalékos tizenkét havi ütemről, de az év későbbi szakaszában mindenképpen gyorsulás várható a belépő bázishatások miatt. A citybeli elemzői közösség áprilisra szóló prognózisai nulla és 0,3 százalék között mozognak.

Márciusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, februárhoz képest pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a KSH adatai szerint. Elemzők akkor azt mondták, továbbra is a vártnál alacsonyabb az infláció Magyarországon, év végére kerülhet 2 százalék közelébe vagy fölé, de a fogyasztói árindex akkor is a 3 százalékos cél alatt marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG