2p

Az Egyesült Államokban tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a március 27-én végződött héten – derült ki az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) adataiból.

Az MBA által közzétett adatok szerint a 30 éves lejáratú, fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata 6,57 százalékra, tavaly augusztus óta a legmagasabb szintre emelkedett a múlt héten az előző heti 6,43 százalékról. Egy évvel ezelőtt 6,70 százalékon állt a 30 éves lejáratú, fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata.

A jelzáloghitel-igénylések száma heti szinten sorban a harmadik héten, 10,4 százalékkal csökkent az előző heti 10,5 százalékos zsugorodást követően. Az MBA szezonálisan kiigazított adatai szerint a lakáshitel-refinanszírozás kérelmek száma heti összevetésben 17 százalékkal esett, éves szinten ugyanakkor 33 százalékkal emelkedett. A még mindig jelentős mértékű százalékos változás oka elsősorban az alacsony bázis. A már meglévő jelzáloghitellel rendelkező lakástulajdonosok közül sokan 5 százalék alatti kamattal vettek fel hitelt, ami erőteljesen visszavetette a refinanszírozási tevékenységet a magas kamatkörnyezetben; azonban akik az elmúlt három évben vettek fel jelzáloghitelt, azok közül jelenleg sokaknak előnyt jelenthet a lakáshitel-refinanszírozás.

 Az Egyesült Államokban tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
Az Egyesült Államokban tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
Fotó: DepositPhotos.com

A lakáshitel-refinanszírozási kérelmek az összes jelzáloghitel-igénylés 45,3 százalékát tették ki a múlt héten, szemben az előző heti 49,6 százalékkal. A jelzáloghitelek átlagos kamata tovább emelkedett a múlt héten, a 30 éves fix kamatozású jelzáloghitelek kamata 2025 augusztusa óta a legmagasabb szintet érte el, fél százalékponttal meghaladva az egy hónappal korábbi értéket. A refinanszírozási kérelmek volumene a múlt héten ismét meredeken, 17 százalékkal csökkent heti szinten, az előző havihoz képest pedig 40 százalékos visszaesést regisztráltak – értékelte a helyzetet Mike Fratantoni, az MBA vezető közgazdásza.

Az Egyesült Államokban a 30 éves lejáratú, fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata 2023. október végén 2000 szeptembere óta a legmagasabb szinten, több mint 23 éves csúcson, 7,90 százalékon állt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG