3p
A monetáris tanács kamatdöntő ülése lesz piaci szempontból a következő hét legfontosabb eseménye, de emellett a KSH is közöl néhány adatot, köztük az első negyedév beruházásainak alakulását, valamint a foglalkoztatottságot is.

 

 

További csökkenés jöhet

Kedden tartja e havi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A piaci várakozás szerint a testület újabb 15 bázisponttal csökkenti a jelenleg 1,80 százalékos alapkamatot.

A jegybank hosszabb szünet után márciusban kezdett újabb kamatcsökkentési ciklusba, abban a hónapban, majd áprilisban is 15 bázisponttal mérsékelte irányadó kamatát. Elemzők arra számítanak, hogy további hasonló lépésekkel várhatóan 1,5 százalékig csökkenhet az alapkamat.

Jól teljesítő boltok

Szerdán a kiskereskedelem márciusi adatait közli második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés szerint márciusban 6,5 százalékkal, az első negyedévben 7,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest. A forgalom növekedése ezzel 21. hónapja töretlenül folytatódott.

Az első negyedévben az élelmiszerfogyasztás 4,3 százalékkal, a nem élelmiszerjellegű termékek értékesítése 8,9, az üzemanyag fogyasztás 9,7 százalékkal emelkedett.

Még mindig a kormánymegrendelések húzzák a számokat

Csütörtökön több statisztika is megjelenik: az első negyedév beruházási adatai mellett munkaerő-piaci mutatókat is közöl a KSH. A tavalyi utolsó negyedévben a nemzetgazdasági beruházások 1,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A beruházások teljesítményértéke folyó áron 1787 milliárd forintot tett ki. Az előző negyedévhez képest a beruházások 0,2 százalékkal nőttek 2014 utolsó negyedévében. Tavaly összesen 5216 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon, összehasonlító áron 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a nemzetgazdasági ágak többségében nőttek a beruházások

Foglalkoztatottság, munkanélküliség

A február-áprilisi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok is csütörtökön jelennek meg. Az előző időszakban, január-márciusban 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel, 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek száma 348 ezer volt ugyanebben az időszakban, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent. Ez az arány ugyanakkor a tavaly május-július közötti időszak óta a legmagasabb.

Vajon tovább csökkennek a termelői árak?

Pénteken az ipari termelői árak áprilisi alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal. Márciusban 2,4 százalékkal csökkentek a termelői árak 2014 azonos hónapjához képest. Ezen belül a belföldi értékesítés árai 3,4, az exportértékesítésé 1,8 százalékkal mérséklődtek.

Az év első három hónapjában a termelői árak 2,2 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól, ezen belül a belföldi 4,2, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal csökkentek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG