2p
Elemzők szerint több hátrányt, mint előnyt hoznak a büntetővámok Amerikának.
Donald Trump (Forrás: EPA/KEVIN DIETSCH / POOL)

Trump által bejelentett büntetővámok több kárt okoznak az amerikai gazdaságnak, mint amennyi haszon származik azokból - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők, akik szerint a Fed az eddig vártnál több kamatemelést hajt végre az idén.

A 71 megkérdezett elemzők csaknem 90 százaléka aggasztónak tartja az amerikai elnök által az acél és az alumínium importjára bejelentett vámokat, ami szerintük akár szélesebb körű kereskedelmi háborúba is torkollhat. A válaszoló szakértők mintegy harmada szerint igen aggasztó a büntetővám.

A szakértők csaknem 80 százaléka úgy vélte továbbá, hogy az importvám több kárt okoz az amerikai gazdaságnak, mint amennyi nyereség származhat belőle.

A bejelentést az EU sem hagyta szó nélkül. Jean-Claude Juncker mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki vámot. Részletek >>>>

A Trump által bejelentett büntetővámokról részletesen itt írtunk >>>

Jön a kamatemelés

Az elemzőket megkérdezték arról is, milyen kamatdöntést várnak a Fedtől: az összes megkérdezett szakértő egyetértett abban, hogy a jövő héten szerdán befejeződő kétnapos ülésen az alapkamat emeléséről döntenek, 25 bázisponttal 1,75 százalékra. 

A szakértők szerint az év végére az alapkamat 2,5 százalékra emelkedik.

A választ adók többsége úgy véli továbbá, hogy a jövő heti kamatemelést még további három követi az idén. Eddig a szakértők többsége az idei évre összesen három kamatemeléssel számolt. Véleményük az egyre javuló foglalkoztatási adatokra változott meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG