5p
Az este folyamán is zajlottak az események, mind a harctéren, mind a diplomáciai keretek között. Ezek az elmúlt időszak legfontosabb történései.

Ukrajna és Oroszország kicserélt tíz-tíz foglyul ejtett katonát - jelentette be csütörtökön a Facebookon Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes. Azt is elmondta, hogy ezenfelül visszaadtak Oroszországnak 11 kereskedelmi tengerészt is, akinek a hajója Odessza partjainál süllyedt el, az orosz fél pedig elengedte egy ukrán mentőhajó 19 főnyi legénységét, akiket a Kígyó-szigeten foglyul ejtett ukrán határőrök kiszabadítására tett kísérlet közben fogtak el. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy március 11-én az ukrán hatóságok Melitopol polgármesterét cserélték ki kilenc orosz sorkatonára, március 1-jén pedig az északkeleti Szumi városban egy orosz parancsnokot öt ukrán katonára. Moszkva állítása szerint mintegy ötszáz ukrán katona esett orosz fogságba, míg az ukrán vezérkar azt állítja, hogy mintegy ezer orosz foglyot tart számon.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erőteljes, késő esti országos beszédet mondott. Ebben azt hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg és az ország példaértékű ellenállást tanúsít. Továbbá Putyin elnök is alaposan melléfogott, hiszen a villámháborús tervekkel ellentétben véres csatározásba vitte az orosz hadsereget. „A 30. nap. egy hónap telt el. Ha Oroszország tudta volna, hogy ez várja őket, biztos vagyok benne, féltek volna idejönni” – mondta az ukrán elnök.

Újabb kirívó bűncselekménnyel vádolják Moszkvát. Ukrajna azzal vádolta az oroszokat, hogy civilek százezreit vitte erőszakkal a szétlőtt ukrán városokból Oroszországba, ahol egyeseket „túszként” használhatnak fel, hogy elérjék Kijev feladását. Ljudmila Denisova, Ukrajna emberi jogi ombudsmanja szerint 402 000 embert, köztük 84 000 gyermeket vittek el akarata ellenére. Számot nem említve, de az ENSZ megerősítette a BBC-nek, hogy az ukránokat önkényesen tartják fogva, és erőszakos szállítják el őket az oroszok által ellenőrzött területekről.

Kemény üzenet Bidentől. Miközben az elmúlt napokban Oroszország folyamatosan azzal fenyegetőzött, hogy a NATO ukrajnai beavatkozása atomfegyverek használatára késztetheti őket, most Moszkva is kapott egy erős üzenetet. Az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában - jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.

Joe Biden a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Egyesült Államok válaszának jellege a vegyi fegyverek orosz bevetése esetén a vegyi fegyver alkalmazásának természetétől függ. Kijelentette: a NATO még sosem volt olyan egységes, mint az Oroszországgal szembeni fellépés és Ukrajna támogatása ügyében. Közölte: az Európai Unió és a NATO rendszert hoz létre annak ellenőrzésére, hogy Kína megsérti-e az Oroszország elleni szankciókat.

Azt mondta: világossá tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy következményei lesznek, ha úgy dönt, támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni agresszióhoz. Kína tisztában van azzal, hogy gazdaságának jövője sokkal szorosabban kapcsolódik a Nyugathoz, mint Oroszországhoz - fogalmazott. Ezzel kapcsolatban az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína nem nyújt segítséget a háború folytatásához Oroszországnak.

Az oroszok kudarcot vallanak Ukrajnában, véli Boris Johnson. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Ukrajna megnyerheti az Oroszországgal vívott háborút, legalábbis abban az értelemben, hogy Oroszország nem lesz képes Ukrajna teljes elfoglalására. Johnson, aki csütörtökön részt vett a NATO Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján, a tárgyalások után a BBC brit közszolgálati televízió Newsnight című esti hírmagazinjának nyilatkozva kijelentette: Ukrajna jelenleg "komor, nyomorúságos helyzetben van", de Vlagyimir Putyin orosz elnöknek "szó szerint fogalma sem volt arról", hogy az ukránok ilyen mértékű ellenállást tanúsítanak az orosz invázióval szemben. A brit kormányfő szerint Putyinnak messze nem sikerült felszámolnia Ukrajnát mint nemzetet, sőt éppen ő az, aki a háborúval megszilárdítja Ukrajna nemzeti mivoltát.

Arra a kérdésre, hogy Ukrajna megnyerheti-e ezt a háborút, Boris Johnson úgy fogalmazott: Ukrajna egyértelműen győzhet, bár ez nem lesz könnyű. Hozzátette: az ukrán győzelem lehetősége nem elsősorban úgy értendő, hogy Ukrajna a csatatereken felmorzsolja az orosz hadsereget, hanem nagyobb valószínűséggel úgy, hogy Oroszország számára lehetetlennek bizonyul az ország elfoglalása. Johnson szerint Putyin egyszerűen nem tudja leigázni Ukrajnát, ilyen értelemben nem tud győzelmet aratni.

Orbán Viktor elutasította az ukrán elnök követeléseit. Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken. Elmondta: Ukrajna elnöke két dolgot kért Magyarországtól, illetve Orbán Viktor miniszterelnöktől.  Az első, hogy szavazza meg a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra, és hazánk ne vásároljon gázt és kőolajat Oroszországtól. A második kérése pedig az volt, hogy Magyarország engedjen át fegyverszállítmányokat és küldjön fegyvereket Ukrajnába.

Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor mindkét kérést elutasította, mert azok ellentétesek Magyarország érdekeivel. Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból, ezért nem enged át fegyverszállítmányokat, és nem küld fegyvereket Ukrajnába. Ugyanakkor minden eszközzel segíti a háború elől menekülőket, és humanitárius segítséget nyújt nekik - húzta alá a sajtófőnök.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG