2p

Az Európai Unión kívülről érkező csomagokra jön rá a tarifa. 

Megszületett az első körös politikai megállapodás az uniós tagországok kormányai között az unión kívülről érkező, 150 eurónál olcsóbb küldemények vámmentességének megszüntetéséről – írja a Telex Stephanie Lose dán gazdasági miniszter bejelentéséről az EU gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (Ecofin) ülése után.

Az EU-ba érkező küldeményekre jelenleg csak abban az esetben kell vámot fizetni, ha annak értéke meghaladja a 150 eurót. A Shein, a Temu és a hozzájuk hasonló webáruházak miatt azonban akkora olcsó termék-dömping érkezik Ázsiából az Unióba, hogy azzal már a helyi vállalkozásoknak is meggyűlik a baja.

Az Európai Tanács soros elnökségét vivő dán kormány gazdasági minisztere szerint arról állapodott most meg a testület – amiben Magyarországot Nagy Márton képviselte – hogy a mentesség megszüntetésével a vámot már az első eurós értéktől fizetni kell. Stephanie Lose szerint a főként Ázsiából, és azon belül Kínából érkező olcsó termékek vámmentességét kihasználva sokan szándékosan értékelték alul a küldeményeiket, vagy választották szét csomagjaikat kisebb egységekre, hogy az EU határaihoz érve ne kelljen utána vámot fizetni.

Már nem lesznek olyan olcsóak a kínai termékek
Már nem lesznek olyan olcsóak a kínai termékek
Fotó: DepositPhotos.com

A megállapodás értelmében valamikor 2026-ban már megszűnhet a vámmentesség egy átmeneti megoldás keretében, de a végleges keretrendszer csak 2028-ra áll fel.

„A mai megbeszélés azt is megmutatta, hogy széles körű politikai támogatás van annak feltérképezésére, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak az e-kereskedelem gyors növekedéséből származó problémák kezelésére 2028 előtt” – mondta Stephanie Lose. Most a tagállamokkal és az Európai Bizottsággal együttműködve egy ideiglenes megoldáson fognak dolgozni, hogy a döntés megvalósítása minél hamarabb, már 2026-ban megtörténhessen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG