3p
Jönnek friss foglalkoztatási adatok, kiderül, hogyan alakultak az ipari termelői árak és a kiskereskedelmi termékforgalom, de legfontosabb esemény mégis a jegybank kamatdöntő ülése lesz, ahol újabb 15 pontos csökkenésre számítanak.

A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb makrogazdasági esemény a jövő héten.

Ezt megelőzően hétfőn a kiskereskedelmi forgalom februári alakulásának második becslését teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés szerint a januári fékezés után februárban visszatért a fogyasztás lendülete, a kiskereskedelmi forgalom volumene 6,5, a naptárhatással kiigazított adat szerint 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Januárban az eladások volumene csupán 1,7, a naptárhatással kiigazítva 2,2 százalékkal nőtt.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,9 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene a januári 1,4 százalékos visszaesés után. A nem élelmiszer jellegű cikkek és az üzemanyagok forgalma is fellendült, 7,5, illetve 9,1 százalékkal nőtt az előző havi 6,0, illetve 4,4 százalékos emelkedést követően.

A februári kiskereskedelmi adat lényegesen meghaladta az elemzői várakozásokat, a szakértők szerint a forgalom bővülése az év hátralévő részében gyorsulhat, de az év egészében a tavalyi 5,8 százalékosnál kissé alacsonyabb, 4-5 százalék között lehet a növekedés.

A hét befektetői szempontból legfontosabb eseménye, hogy kedden tartja soron következő kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A márciusi ülésén a jegybank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,20 százalékra csökkentette az alapkamatot. A kamatdöntés után kiadott közleményében az MNB kiemelte: a kamatcsökkentés mindaddig folytatódik, amíg a kialakuló monetáris kondíciók összhangba nem kerülnek az inflációs cél fenntartható elérésével. Az elemzők többsége így a soron következő ülésen újabb 15 bázispontos kamatcsökkentésre számít.

Csütörtökön a munkanélküliség és a foglalkoztatás január-márciusi adatait közli a KSH. A tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma, és 1,6 százalékponttal az arányuk. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Pénteken a márciusi ipari termelői árak adatait közli a KSH. Az ipari termelői árak februárban átlagosan 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál, ezen belül a belföldi értékesítési árak 4,8 százalékkal csökkentek, míg az exportértékesítési árak nem változtak. Éves összevetésben a termelői árak februárban hetedik hónapja csökkentek, a belföldi árak éves csökkenése pedig 2013 szeptembere óta tart.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG