5p
Az eredeti tervekhez képest csaknem tizennyolc hónappal előbb tartanak szavazást Törökországban, az alkotmánymódosítás miatt ráadásul az emberek először fognak egyszerre elnök- és parlamenti választáson részt venni. Az ellenzéket teljesen felkészületlenül fogadta a hír, az állami médiumok döntő többsége pedig már most is Erdogannál van - így pedig aligha kérdés, milyen végeredményre számíthatunk júniusban.
Recep Tayyip Erdogan (Kép forrása: EPA/YURI KOCHETKOV)

Ahogy arról korábban is írtunk, június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán. Az év kezdete óta sokak számára nem az volt a kérdés, tartanak-e előrehozott választásokat, hanem, hogy mikor. A válasz múlt szerdán érkezett, a bejelentés pedig tizennyolc hónappal korábbra időzítette a voksolást az eredeti terveknél. De mit nyerhet a török államfő, hogy négy év alatt immár hatodik alkalommal vezeti a törököket a szavazófülkékhez?

Erdogan nem ér rá egy évig: azonnal teljhatalmat akar

Több mint egy évvel előrehozták a törökországi választásokat - Erdogan szerint sürgősen szükség van arra, hogy teljhatalmat kapjon. Tovább >>>

Erdogan a lépést azzal indokolta, hogy Törökországnak minél hamarabb le kell küzdenie azokat a bizonytalanságokat, amelyeket a török haderő által folytatott szíriai hadműveletek és a térségben zajló történelmi jelentőségű események jelentenek. Hozzátette: még ha úgy tűnik is, hogy komoly gond nincs, a régi rendszer betegségeivel a török vezetés minden lépésnél szembesül. A döntések hatékonyabb végrehajtása érdekében egyre sürgősebbé vált az átállás az új rendszerre – tette hozzá.

Bár a hitelezési rendszer fellendülése és pár egyéb gazdaságélénkítő tevékenység 7 százalék feletti növekedést hozott magával, a török gazdaság kezdi elveszíteni lendületét. Az infláció már több mint egy éve kétszámjegyű, egy hónap múlva pedig az ország két legnagyobb konglomerátuma fog összeülni, hogy egy nagyjából 9 milliárd dolláros tartozást rendezzenek, A török líra árfolyama már 2013-ban felére esett a dollárral szemben, március óta pedig folyamatosan negatív rekordokat dönt.

A befektetők Erdogant látnák szívesen

Az előrehozott választások híre ugyanakkor kissé feltornázta az árfolyamot, ami az Economist szerint arra utal, hogy a befektetők Erdogan győzelmét várják, ami visszaszorítaná az ösztönző kiadásokat. A török államfő tisztában van ezzel az erős recesszióval, így mihamarabb tartanak szavazást, annál több az esélye menteni a menthetőt.

Erdogan már külföldről is begyűjti az ellenségeit

Már legalább nyolcvan embert hozatott vissza Törökországba a titkosszolgálat. Részletek >>>

Az áprilisi népszavazás döntött a végrehajtó elnöki rendszer jövőbeni bevezetéséről. Az alkotmánymódosítás azonban eredetileg a 2019. november 3-ára tervezett elnök- és parlamenti választással lépett volna életbe. A parlamenti választásokat a jelenlegi négy helyett öt évente tartják, júniusi szavazás lesz ráadásul az első eset, hogy egyszerre tartanak elnök- és parlamenti választást – ezt az az alkotmánymódosítási csomag tette lehetővé, amely 2017-es népszavazás során újabb hatásköröket biztosított a török államfőnek.

A módosítás révén az államfő párttag lehet, míg eddig hagyományosan semleges közszereplőként kellett tevékenykednie. Ezt tavaly májusban Erdogan már valóra is váltotta azzal, hogy közel három év után ismét a kormánypárt tagja, majd elnöke lett. Az államfő hatáskörébe kerül a rendkívüli állapot bevezetése, feloldása és esetleges meghosszabbítása. A parlament továbbra is kidolgozhat, módosíthat és visszavonhat törvényeket, valamint ellenőrizheti az államfő intézkedéseit.

A teljes média a kezében van?

Az alkotmánymódosítás kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, aki a végrehajtó hatalom feje lesz. Ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, illetve egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A lépéssel megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény.

A választási versenyen ismét hatalmas előnnyel indul, az ellenzéknek mindössze két hónapja marad egy valamirevaló kampánnyal előállnia. A legfőbb ellenzék még nem tudott felmutatni egy elnökjelöltet sem, a kurd vezetőség színe-java pedig jelenleg is börtönben van terrorizmus vádjával. A várakozások szerint egy újonnan összeharácsolt nacionalista párt nem  indulhat majd  posztért, jelenleg az egykori belügyminiszter az egyetlen, aki reális ellenfele lehet Erdogannak júniusban.

A tisztességes választás gondolatát már most érdemes elvetni, a török államfőnek ugyanis lényegében teljes irányítása van a sajtó felett, beleértve az újságokat, amely a teljes médiafogyasztás 90 százalékát teszi ki Törökországban. Az ellenzési sajtó ráadásul végképp gyengélkedik, miután több mint száz újságíró jelenleg is rács mögött van. A szükségállapot kihirdetése óta Erdogan gyakorlatilag teljhatalmat élvez, a mostani bejelentést követően a parlament ismét meghosszabbította három hónappal a rendelkezést.

Padlógázzal a falnak - Törökország iszlamista állammá alakul

Erdogan még azelőtt be akarja söpörni az új mandátumot a szükségállapot árnyékában, mielőtt a túlhevült gazdaság rohamos lassulásnak nem indul. Egyben maximálisan ki akarja használni azt a soviniszta és iszlamista hullámot, amelyet a kurdok elleni észak-szír hadjárata váltott ki támogatói körében. A hivatalosan még mindig szekuláris Törökország annak a határára érkezett, hogy egy iszlamista állammá alakuljon. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG