3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Függetlenítjük magunkat a nemzetközi piactól - jelentette be az operatív törzs.

Az operatív törzs mai tájékoztatóját Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára kezdte, aki elégedettségét fejezte ki az érettségi megszervezésével, lebonyolításával.

Nemzeti oltást kapunk
Nemzeti oltást kapunk

Ezt követően Müller Cecília országos tisztifőorvos a reggeli esetszámok ismertetésével folytatta a tájékoztatót. Mint mondta, a mintavételek száma jelentősen nő, aminek oka, hogy a betegellátás igénybevételéhez szükség van a tesztekre, valamint a szociális intézményekben is folyik a gondozottak és ápolók szűrése.

Örvendetes ténynek nevezte, hogy már negyedik napja csökken az új, igazolt fertőzöttek száma. Bizakodóak vagyunk - mondta. Szóba került a korlátozások enyhítése, erről azt mondta, hogy legalább két hétig figyelni kell az intézkedések hatását, azt, hogy változik-e bármi a járvány dinamikájában.

Egy fontos bejelentést is tett: létrehozzák a Nemzeti Oltóanyag Gyárat, amellyel a világpiactól való függetlenedést akarják biztosítani mind a kötelező, mind az önkéntes védőoltások esetében. Ez lehet a folyamatos és biztonságos oltóanyag-ellátás alapköve, amivel biztosítani lehet az elsődleges megelőzést - tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy egy rendelet lehetővé teszi a patikák számára, hogy a készleteikbe felvegyék az FFP-1, FFP-2, FFP-3 maszkokat. Ezek az egyéni védőfelszerelések korábban nem tartoztak a gyógyszertárak értékesítési palettájába.

Felhívta a figyelmet az éttermek, kávézók vidéki újraindulásával kapcsolatban, hogy a sokáig lezárt melegvizes rendszerekben megtelepedhetett a legionella baktérium, ami közegészségügyi kockázatot jelent azokra nézve is, akik amúgy a koronavírussal szemben védettek, ezért a tulajdonosoknak gondoskodniuk kell a tartályok ürítéséről, a rendszerek tisztításáról.

Az újságírói kérdésekre adott válaszok:

  • A házi karantén online ellenőrzésének elindításához az állampolgárnak háromszor kell megadnia a hozzájárulását.
  • A Pesti úti idősotthonban 303 pozitív gondozottat és 26 ápolót regisztráltak a járvány kezdete óta, közülük 41-en hunytak el, 60-an meggyógyultak.
  • A Semmelweis Egyetem által végzett tesztek, kimutatott pozitív esetek nem jelennek meg a hivatalos statisztikában.
  • Budapesten és Pest megyében játszóterekre nem lehet menni a gyermekekkel, mert nem tudják biztosítani a védelmet.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG