A tanulmány alapján a németeknek 2013-ban 20621 euró (5,8 millió forint) egy főre jutó, lakbérre és önfenntartásra fordítható, valamint szabadon elkölthető jövedelme lesz, 554 euróval (156 ezer forint) több mint az idén.
Az egy főre jutó elkölthető jövedelem széles eltérést mutat regionális bontásban. Az átlagos egy főre jutó elkölthető jövedelmet, a vásárlóerőt száz százaléknak véve, a legmagasabb elkölthető jövedelemmel a nyugat-németországi nagyvárosi vonzáskörzetekben lakó polgárok rendelkeznek, míg a legalacsonyabb jövedelmű régiók mindegyike az egykori kelet-németországi területeken található.
München, Hamburg, Wiesbaden, Nürnberg és Stuttgart környékén összpontosulnak a 120 százalék feletti vásárlóerővel rendelkező körzetek, a 80 százalék alattiaknak pedig mindegyike az ország keleti felében fekszik. Berlin 100 százalék alatt van, a "legtehetősebb" kelet-németországi tartomány, Brandenburg is a 96-104 százalékos kategóriába esik.
A listát a bajorországi Landkreis Starnberg vezeti 147,9 százalékkal, míg a legkevésbé tehetős németországi körzet a szászországi Landkreis Görlitz 76,1 százalékkal.
Jövőre jelentős mértékben, 554 euróval emelkedik az egy főre jutó elkölthető jövedelem Németországban a GfK piackutató intézet tanulmánya szerint.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
6 perce
-
Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
35 perce
-
Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
körülbelül 1 órája
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2 órája
-
Mennyiért adnak most egy eurót?
2 órája
-
Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
3 órája
-
A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
3 órája
Mfor.hu Top24
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
- Nem mindenkinek tetszik, hogy nyilvánosak az ügynökakták
- Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
- Ügynökakták: egyes országok előttünk járnak, más utánunk kullog
- Stabil, mint a forint? Furcsán hangzik, de hosszú távra bebetonozhatja magát a hazai fizetőeszköz
- Ügynökakták: jönnek elő a nagy nevek
- Méghogy a Tisza nem csökkent adót! – jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik
Makro / Külgazdaság
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság
A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság
Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság
Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság
Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság
Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság
Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
6 perce
Nemzetközi
Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
35 perce
Nemzetközi
Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül
09:04
-
Felcsúton fejenként 11,6 millió forint tőkejövedelem jutott
08:43
-
Megállíthatatlanul özönlenek a külföldi autók Magyarországra
08:18
-
Második fokozatba kapcsol a Tisztítótűz hadművelet
06:57
-
A legfontosabb tanulságai az amerikai választásoknak, Trump is kommunistázott, mint a Fidesz, de hiába
05:25
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Jó hír jött a kutakról
2026. november 4. 10:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön. 

