2p
10 évvel ezelőtt vezették be, mi történt azóta?

A lakosság megtakarítási hajlandóságát nem vetette vissza a 2006 szeptemberében bevezetett kamatadó, az állam azonban már nem keres százmilliárdokat a teherrel, rekordalacsony bevételekre számíthat - írja a Világgazdaság.

Nem befolyásolta a megtakarításokat

A kamatadó tíz évvel ezelőtti bevezetésekor 20 százalékos közterhet kellett fizetni a megtakarítások kamata és árfolyamnyeresége után. Az adóteher – amely később 16, majd idén 15 százalékosra csökkent – bevezetése hatalmas felháborodást váltott ki, a statisztikák szerint azonban a lakosság megtakarítási hajlandóságát nem befolyásolta. A fogyasztás a válság előtt csúcsra járt ugyan, 2008 első felében a háztartások pénzügyi vagyona stagnált, azóta viszont a kamatadó ellenére is gyorsan gyarapodik. Jelenleg kétszer akkora, több mint 41 500 milliárd forint a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya, mint 2006 közepén volt.

Egyre kevesebbet nyer

Az állam eleinte nagyon sokat keresett, újabban viszont már egyre kevesebbet nyer a kamatadóval. A bevezetés utáni első év szerény volt, 2007-ben a NAV adatai szerint csupán 46,5 milliárd folyt be ilyen címen. A csúcsévben, 2009-ben viszont kamatadóból csaknem 112,5 milliárd forintot kasszírozott az állam. A csökkenő kamatszintet viszont az állam is megérzi, tavaly már csupán 26,3 milliárd forint jött be kamatadóból, ezt 5,65 milliárd forinttal egészítette ki az az egészségügyi hozzájárulás, amelyet a nem állampapír jellegű befektetések kamata és árfolyamnyeresége után fizettet be az állam.

Mivel a kamatszint alacsony, az idén sem várható, hogy sokkal magasabb lesz az állam kamatadó-bevétele. A jegybank adatai szerint az első fél évben a háztartások értékpapírszámláin csupán 17,2 milliárd forintnyi árfolyamnyereség keletkezett, ha ezt realizálják, az 3,6 milliárd forintnyi kamatadót és ehót jelent. A lakossági megtakarítási piac átrendeződése is a kamatadó ellen dolgozik. A háztartások friss megtakarításaikat gyakorlatilag csak állampapírba fektetik, amelyeknél nincs eho. Már több mint 3700 milliárd forintnyi állampapír van a kisbefektetőknél, ezek egy része ráadásul a kamatadó elkerülését szolgáló tartós befektetési számlán van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG