3p

A szociális és kulturális ágazatban is.

Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben, erről is beszélt a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a pandémia második évében is helyt állt, ellentétben több nyugati országgal, amelyek ellátórendszere megingott. Hozzátette: a megfelelő egészségügyi ellátás érdekében a járvány első két hulláma közötti időben tömeges egészségügyi továbbképzéseket indítottak, több mint négyezer orvos, medikus, rezidens és ápoló készült fel a koronavírus elleni intenzív küzdelemre.

Az alapellátásban végig biztosítani tudtuk mindenki számára a szükséges ellátást, emellett minden sürgősségi beavatkozás, daganatos, szív- és érrendszeri betegség diagnosztikája és terápiája is megtörtént. A szűrővizsgálatokat nagyon rövid időre kellett felfüggeszteni, egyszer két hónapra, majd három hétre; csak hasonlításképp: Angliában ez hat hónap volt. Magyarországon egy pillanatig nem szünetelt a daganatos betegek komplex ellátása, míg Németországban még az ő ellátásukat is felfüggesztették azon túl, hogy nem tudták megfelelően ellátni a koronavírus-fertőzötteket - fogalmazott a miniszter.

Kásler Miklós az egészségügyben zajló bérfejlesztésről szólva kiemelte, hogy a folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd. Az egészségügyi szakdolgozók január elsejétől 21 százalékos béremelésre számíthatnak, ami azt jelenti, hogy a jövőre befejeződő négylépcsős béremelésnek köszönhetően a szakdolgozói alapbérek összesen 72 százalékkal növekedtek a 2018-as illetményhez viszonyítva.

Kásler Miklós (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Kásler Miklós (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A szociális szférát érintő béremelés kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy  a kormány döntése alapján a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak bére 2022. január 1-től húsz százalékkal növekszik, azonban ebben a szférában is folyamatos béremelések voltak az elmúlt tíz évben. A most bejelentett béremeléssel a jövő évben ezen a területen az átlagbér összege 370 ezer forint lesz. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest 170 százalékkal nő jövőre a szociális dolgozók bére - tette hozzá. A tárcavezető kitért arra is, hogy  január elsejétől húsz százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére.

Kásler Miklós azt is elmondta, hogy a pandémia váratlanul új helyzetet teremtett az előadóművészetek  világában. Úgy fogalmazott, hogy a kormányzat a kialakult helyzetre rendkívül gyorsan reagált, rövid idő alatt elérte a kulturális terület valamennyi szegmensét intézkedéseivel, amelyek hatékonysága gyorsan megmutatkozott. A sorozatból kiemelte a Köszönjük, Magyarország! programot, amelynek célja az volt, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos szabadúszó előadóművészek továbbra is aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG