3p

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Belgrádban tett hivatalos látogatást. 

Magyarország és Szerbia számára is a béke a legfontosabb, és Magyarország az ukrajnai háború kezdete óta konzisztensen a tűzszünetre és a béke elérésére hívta fel a figyelmet, Belgrád pedig egyetért abban, hogy a régió kisebb, illetve közepes államai számára a háború csak rosszat hozhat, ezért mihamarabbi befejezése mindkét országnak az érdeke - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken Belgrádban.

A tárcavezető szerb hivatali kollégájával találkozott, akivel a két minisztérium, illetve Szerbia és Magyarország közötti együttműködési lehetőségekről is tárgyaltak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf  és Milos Vucevic szerb védelmi miniszter Belgrádban 2023. január 20-án. Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Milos Vucevic szerb védelmi miniszter Belgrádban 2023. január 20-án. Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy a két ország történelmében először fordul elő, hogy mind keleten, mind pedig délen megváltozott a biztonsági környezet, és ilyen körülmények között kell döntéseket hozni.

Mint mondta, Szerbia a nyugat-balkáni régió vezető állama, ez a térség pedig folyamatos biztonsági kihívásokkal néz szembe. Emlékeztetett arra, hogy a koszovói helyzetet, Belgrád és Pristina rendezetlen kapcsolata "az utóbbi hónapokban is igen jelentős feszültséget produkált".

A térség stabilitását növelné az is, ha Szerbia csatlakozna az Európai Unióhoz, ezért Magyarország támogatja Belgrád ezen törekvését - húzta alá.

Szalay-Bobrovniczky miniszter kiemelte, hogy Magyarország nemcsak diplomáciai, hanem katonai eszközökkel is jelen van a térségben, és biztosítja a stabilitását. "Magyarország jelentős katonai erővel vesz részt a NATO koszovói missziójába. Ennek az elmúlt évben magyar tábornok volt a parancsnoka is" - emelte ki, majd hozzátette, hogy a szerb, a koszovói és a nemzetközi közösség is elégedett volt az elvégzett munkával, amelyet "nagyon kényes időszakban, nagyon kényes helyen" végzett a parancsnok. Emellett a magyar katonák részt vesznek az boszniai-hercegovinai uniós misszióban is, amelynek parancsnoki pozícióját jövőre veszi át a magyar fél.

"Mindkét misszió azért fontos, mert ezáltal jelen vagyunk ebben a meghatározó jelentőségű régióban, saját információkkal rendelkezünk a helyzetről, és ezek alapján tudunk segíteni Szerbia európai uniós csatlakozásában is" - húzta alá.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy szerb kollégájával érintették a két ország közötti katonai együttműködést, amely mindeddig sokrétű volt, és jól működött, és arra is kitértek, hogy milyen további, a védelmi ipart érintő együttműködést lehetne megvalósítani, mert - mint mondta - "Magyarország haderőfejlesztésének folyamatában kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a védelmi ipari építkezésre, és egyúttal a környező országok hasonló tevékenységeit is figyelemmel kísérik".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG