2p

Morálisan megkérdőjelezhető, de működni látszik, ahogy az oroszok legutóbb bevetették rakétáikat. Politikai okokból riogatnak a lengyelek a Wagnerrel? Háborús hírek.

  • Két, Moszkva felé haladó ukrán harci drónt lőtt le a légvédelem az orosz hatóságok közlése szerint. Az egyiket a város déli külterületei felett, a másikat a várostól nyugatra, a Minszk felé vezető autópálya térségében, károkat, személyi sérüléseket nem okoztak.
  • Ukrán tisztviselők azzal vádolják az orosz erőket, hogy szándékosan a mentési munkálatokban résztvevő egységeket támadják. Az ukránok szerint a hétfő éjjel Pokrovszk belvárosát ért orosz rakétatámadás során ugyanazt a célpontot két rakétával is támadták az oroszok, azonban a másodikat szándékosan jóval később, a katasztrófavédelem, a mentők, a tűzoltók és a rendőrök a helyszínre érkezése utánra időzítették.
    A támadásban a jelenlegi tudásunk szerint kilencen haltak meg, és több mint nyolcvan további sebesültről tudni. A halálos áldozatok között egy katasztrófavédelmis, míg a sérültek között 31 rendőr, a katasztrófavédelem hét tagja, illetve négy katona is van.
  • A tegnap esti hírek folytatásaként ma már egyes források tudni vélik, hogy az Ukrajnának szánt Leopard 1-esek rejtélyes vásárlója maga az eredeti gyártó, a német kormány megbízásából eljáró Rheinmetall, amely Belgiumból vásárol 49 régi harckocsit, amelyeket aztán felújítás és új fegyverek felszerelése után küldenének tovább Ukrajnának.

  • Több tucat hajó vesztegel a Duna-delta környékén a Fekete-tengeren arra várva, hogy behajózhassanak a folyó ukrán fennhatóság alatt álló ágaiba és csatornáiba. A hajók feltorlódásának oka az ezen a területen található ukrán kikötőket, elsősorban Izmajilt ért orosz dróntámadások lehetnek.

  • A Privátbankár állandó szerzője, Káncz Csaba külpolitikai szakértő szerint a belarusz-lengyel határral, illetve a Wagner Belaruszban folytatott tevékenységével kapcsolatos hírek csupán a kormányon lévő lengyel PiS párt kampányának részei, a „hisztériakampánynak katonailag nincsen alapja”. Lengyelországban október 15-én tartják a parlamenti választásokat.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG