1p
A fideszes parlamenti képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértékét - közölte Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy szerinte Magyarország nem fog bedőlni. Lapértesülés szerint még nem biztos, hogy a kormány nem enged a jövő évi hiánycélból, a miniszterelnök viszont állítólag azt mondta: "Ha az IMF vissszajön, én el..."

Lázár János a TV2 Mokka című műsorában az evával kapcsolatban elmondta: jövő hétfőn dől el, hogy az adó mértéke hány százalékra nő január 1-jétől. A 35-40 százalék közötti sávban gondolkodnak: a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné, a kormányzat egy része viszont 40 százalékra - ismertette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy "a számok beszélnek", a bevételi szempontok a legfontosabbak. (Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog - részletek >>)

A frakcióvezető az interjúban cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint alkut kötöttek volna Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy az eva megtartásáért cserébe a frakció nem fogja "megfúrni" a köznevelési törvényjavaslatot. Mint fogalmazott, "nem volt árukapcsolás".

Arra a kérdésre, hogy Görögország és Olaszország után bedőlhet-e Magyarország is, azt felelte: "nem hiszem, hogy erre sor kerül", a kormány az Országgyűléssel együtt minden olyan lépést megtett, amely ennek az elkerülését szolgálja. Magyarországon azért elképzelhetetlen olyan típusú baj, mint Görögországban vagy Olaszországban, mert kétharmados parlamenti többsége van a Fidesz-KDNP-nek, vagyis politikailag stabilak a viszonyok - mondta.

Arra, hogy szükség lehet-e hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), Lázár János közölte: nem tudja megjósolni, nem tudja megmondani, hogy 2012-ben az európai gazdasági környezet milyen lépéseket fog kikényszeríteni, de emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly úgy döntött, az IMF-től függetlenül utat fog járni. A Népszabadság keddi számában arról írt, hogy "befolyásos források" emlékezete szerint zárt körben Orbán Viktor már korábban célzott arra, hogy ha az IMF visszajön, akkor távozik. "Én nem emlékszem ilyen célzásra" - mondta Lázár János az ezt firtató kérdésre a TV2-ben.

Ha az IMF jön, Orbán megy?

A Népszabadság úgy értesült kormányközeli forrásokból: nem került le a napirendről, hogy a kormány korrigálja a 2012-es 1,5 százalékos gazdasági növekedési célt. A miniszterelnök már korábban egyértelművé tette, ha bizonyossá válik a recesszió, akkor nem a 2012-es költségvetés sarokszámait kell módosítani, hanem új költségvetést kell készíteni. De akkor is „kőbe vésettnek” kell tekinteni a költségvetési hiány három százalék alatt tartását és az államadósság folyamatos mérséklését, ha a mozgástér „a nullához közelít” - írja a lap.

A Népszabadság úgy tudja: zárt körben Orbán Viktor már korábban célzott arra: „ha az IMF visszajön, én el..." Ezt az egyik fideszes politikus a lapnak úgy értelmezte, hogy az IMF visszatérése esetén manifesztálódna, hogy a sajátosan magyar szabadságharcos gazdaságpolitika megbukott. „Egy IMF-hitelre szoruló ország IMF-diktátumos” megszorításon alapuló politikáját a miniszterelnök valószínűleg nem szeretné végrehajtani. Más fideszes vélemény szerint viszont nem lenne feltétlen kudarc az Orbán-kormány számára, ha az ország ismét IMF-segítségre szorulna: Matolcsy Györgyöt ugyanis különösebb piaci kockázat nélkül le lehetne cserélni - írja a lap.

A devizahitelesekről szólva a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, változatlan az álláspontja az ügyben: szerinte ma Magyarországon az 1,2 millió devizahiteles jelenti a legnagyobb kockázatot, az ő kimentésük nélkül az ország nem tud előrelépni. Ezért úgy látja, hogy a devizahitelesek kimentése a legfontosabb cél, és ebben nem lehet meghátrálni. "A kormányzatnak mérlegelnie kell a további segítségnyújtást, és mérlegelni is fogja" - jelentette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG