3p
Tavaly augusztusban lett a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos Lázár János, aki ha tehetné, teljesen betiltaná a dohányzást. A most benyújtott javaslatában ilyen drasztikus lépést azonban nem javasol.
Nemzeti dohánybolt Pécsett. MTI Fotó: Sóki Tamás

Még tavaly októberben végén jelezte Lázár János egy Facebookon közzétett videójában, hogy heteken belül a kormány asztalára teszi a dohányzás visszaszorítását szolgáló javaslatcsomagját. A törvénymódosító dokumentum végül hónapokkal később, csak most került be a parlament elé. Lázár híresen rossz véleménnyel van a dohányzásról, olyannyira, hogy ha rajta múlna, teljesen betiltaná azt. Bár októberben olyan kemény javaslatokat ígért, mint például a 2020 után születettek ne vásárolhassanak dohányterméket, a benyújtott javaslat ennyire drasztikus intézkedést nem tartalmaz. A szigorítás azonban vitathatatlan.

"A szigorító rendelkezések között megemlíthető, hogy a jövőben az újdohánytermék-kategóriák kiegészítő termékei is, valamint az e-cigaretták minden formája csak dohányboltban lesz értékesíthető és a fiatalkorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket e termékkörre is kiterjeszti a javaslat. Egyértelműen szigorodnak továbbá a bírságolásra vonatkozórendelkezések; a korábbinál több esetben lesz kötelező jogsértés esetén bírság alkalmazása." - írja Lázár a javaslat indoklásában.

A miniszterelnöki biztos a dohányzással összefüggő termékek körét pontosítja, nevesítve kerülnek be a törvény hatálya alá például a vízipipák, a füstmentes termékek, a nikotinmentes termékek. Finomítja a törvényt annyival, hogy az eddigi tiltással ellentétben a trafikosok a saját maguk által árult egyéb termékeket hirdethetik majd. Az árusítható termékek köre is változik, Lázár megengedné a papírzsebkendő árusítását.

Ami a trafikok működését és szabálykövetését illeti, a törvény eddig is lehetőséget biztosított a bírság kiszabására, ha 18 évnél fiatalabb személy számára adnak el dohányterméket. A jövőben nem lenne feltételes mód, ha elfogadja a parlament Lázár javaslatát, kötelezően bírsággal kellene szembenéznie annak a trafikosnak, aki fiatalkorút szolgál ki. Annyiban viszont a szöveg pontosítása révén enyhítene Lázár, hogy csak akkor lehet bírságolni, ha reálisan felmerül, vagy fel kellene merülnie a gyanúnak, hogy fiatalkorú lépett az üzlethelyiségbe. Amennyiben más vevők kiszolgálása miatt nem alakulhatott ki a gyanú, azt figyelembe kell vennie a hatóságnak a bírság kiszabása esetén.

Lázár a most benyújtott javaslatával megteremtené a trafikok számának csökkenési lehetőségét is. A kiadható koncessziók küszöbértéke 3000 főről 4000 főre emelkedik, értelemszerűen a jelenleg hatályban lévő megállapodásokat ez nem érinti, a törvénymódosítás hatályba lépése után megkötött új szerződéseknél viszont már ezt a feltételt kell érvényesíteni. Hosszú távon ez azt fogja eredményezni, hogy csökken az értékesítési helyek száma.

A termékekre rakódó adómértékhez is hozzányúlna Lázár. Egyrészt az elektronikus cigaretta töltőfolyadékának jövedéki adómértékét csökkentené az illegális behozatal elkerülése érdekében, a környező országokban ugyanis a hazainál alacsonyabb adó terheli ezeket a termékeket. A javaslat elfogadása esetén a jelenlegi milliliterenként 55 forint jövedéki adó 20 milliliterre csökken. Másfelől jövedéki adó hatálya alá vonná a nikotinmentes töltőfolyadékokat, az e-cigaretta töltőfolyadékok és az új dohánytermék-kategóriába tartozó termékek is zárjegy-kötelesekké válnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG