3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A FedEx eltérítette a Huawei csomagjait, amelyek így az USA-ban landoltak Szingapúr, Vietnam és Hongkong helyett.

Kína vizsgálatot indít a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat ellen azt követően, hogy a Huawei Technologies kínai technológiai nagyvállalat csomagjait engedély nélkül "eltérítették" - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A FedEx a gyanú szerint súlyosan megsértette kínai ügyfelei jogait és érdekeit, ezzel pedig megszegte a Kínában érvényes vonatkozó jogszabályokat.

Bocs, téves

A Huawei a hét elején azzal vádolta meg a FedExet, hogy beleegyezése nélkül megváltoztatta csomagjaik útvonalát. A Huawei beszámolója szerint a Japánban feladott csomagjaikat a kínai irodáik helyett a cég amerikai címére kézbesítették, ráadásul két másik, Vietnamban feladott szállítmányukat is átirányították az Egyesült Államokba az eredetileg megjelölt szingapúri és hongkongi címekre történő kézbesítés helyett.

A FedEx még kedden közzétett egy bejegyzést a Weibo kínai mikroblogon, amelyben elnézést kérnek a Huaweitől a hibásan kézbesített csomagok miatt. A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy semmilyen kívülről érkezett utasítás nem állt az ügy hátterében.

Vang Suo-ven kínai kereskedelmiminiszter-helyettes egy vasárnapi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Kína továbbra is szívesen látja azokat a külföldi cégeket, amelyek a törvényeket betartva működnek. Hozzátette: a külföldi befektetésekre vonatkozó új törvény is épp arra az alapelvre épül, hogy a külföldi vállalatok a belföldiekkel egyforma bánásmódban részesüljenek.

Ma Csün-seng, a kínai posta elnöke vasárnap a CCTV kínai állami televíziónak az üggyel kapcsolatban elmondta: a hatályos törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy a szállítmányozó vállalatoknak a feladó által megjelölt címre és az általa megjelölt címzettnek vagy meghatalmazottjának kell kézbesítenie a feladott csomagot. Amennyiben egy vállalat ezt a szabályt megszegi - tette hozzá, - azzal jogsértést követ el az ügyfelével szemben, ilyen esetben pedig a postafelügyeleti szerveknek jogukban áll vizsgálatot indítani. Ma hangsúlyozta: semmilyen szállítási cég sem gátolhatja a futárszolgáltatás akadálytalan működését "nem kereskedelmi okok" miatt.

Elkezdődött a listázás

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus egyik legújabb fejleményeként a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak.

A "megbízhatatlan entitások listájára" azok kerülnek fel, akik semmibe veszik a piaci szabályokat és a szerződések szellemét, nem kereskedelmi okokból akadályoznak beszállítókat termékeik kínai vállalatoknak való eladásában, valamint súlyosan sértik kínai vállalatok legitim érdekeit és jogait.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium előzőleg, május közepén tette feketelistára a Huaweit és 68 leányvállalatát, amelyek így amerikai kormányzati engedély hiányában nem vásárolhatnak termékeket és szolgáltatásokat amerikai cégektől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG