4p

Fehérorosz oknyomozó újságírók kiderítették, hogy egy belorusz vállalat az Oroszország elleni nyugati szankciókra fittyet hányva szállít luxusárucikkeket az EU-ból az orosz vevőknek.

Egy jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező üzletember, akit szoros szálak fűznek Aljakszandr Lukasenkához, Fehéroroszország számos külföldi kommentár szerint legalábbis véleményes körülmények között újraválasztott elnökéhez, a nyugati szankciók alá eső luxuscikkeket importál az EU-ból Oroszországba. Erre jutott a Belarusian Investigative Center (BIC) független, oknyomozó újságírással is foglalkozó szervezet, amelynek beszámolóját a Moscow Times ismertette.

A valójában csempészetnek minősíthető tevékenység emellett megfosztja a belorusz költségvetést jelentős adó- és vámbevételektől. A módszer ugyanis az, hogy a méregdrága árukat filléres áron vallják be a hatóságoknak, amelyek vélhetően tisztában vannak azzal, hogy nem célszerű vitatniuk az összegek nagyságát.

Papíron minden másképpen van, mint a valóságban

A BIC és a vele együttműködő civil szervezetek például kiderítették, hogy egy valódi Balenciaga zakót négy dolláron (1400 forint), egy Dolce & Gabbana tűzdelt mellényt 6,5 dolláros (2300 forint) áron vallottak be. Oroszország ukrajnai inváziója nyomán a nagy európai luxusmárkák, a Christian Dior, a Louis Vuitton és a Gucci felfüggesztették oroszországi tevékenységüket.

Van rá mód
Van rá mód
Fotó: Depositphotos

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma 2022 márciusában betiltotta a ruházati luxustermékek, például a cipők, kézitáskák és parfümök exportját Oroszországba és Fehéroroszországba, ha azok nagykereskedelmi ára darabonként elérte az 1000 dollárt. Az EU hasonló korlátozást vezetett be darabonként 300 eurós limitárral.

A kereslet így vagy úgy meghívja a vele szembekerülő kínálatot

Ebben persze azonnal meglátták a jó sötét üzlet lehetőségét a mindkét irányba jó kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozók. A Facebookon gyorsan megjelent a Belcargo nevű vállalat, amely árkorlátozás nélküli importot ígért ezekre a termékekre. A BIC vevőjelöltnek kiadva magát a WhatsAppon keresztül érdeklődött a Belcargónál a lehetőségekről.

Kiderült, hogy vásárolhatnak közvetlenül luxuscikkeket egyebek mellett egy olasz webáruházban. Az eladó egy Litvániában lévő raktáron keresztül szállítaná a csomagot vagy a Belcargo is közvetítheti az üzletet Olaszország és Litvánia között.

A vilniusi raktárból az említett nevetséges áron, lényegében bóvlinak álcázva importálnák a termékeket Beloruszba, ahonnan azután eljuthat Oroszországba. Ebből a folyamatból kiderül, hogy a luxuscikkek valós ára irreleváns. A BIC rendelt egy csomagot, amelynek 6450 dolláros (2,3 millió forint) valós ára helyett 1730 dollárt (614 ezer forint) vallott be. Ezután fizette meg a tízszázaléknyi vámot és a húszszázaléknyi áfát.

Minden kapható a sötétben lapuló illegális bazárban

A Moscow Times cikkéből kiderül továbbá, hogy a Belcargo mögött egy orosz kereskedő áll, amelynek partnere a belorusz Torgovyi Dom Expottorg. Ez kötődik Aljakszandr Zajcevhez, az államfő legidősebb fia Viktor Lukasneka korábbi tanácsadójához. Zajcevet az EU éppen az elnöki klánhoz fűződő kapcsolata miatt beutazási tiltólistára vette, így a vállalkozásban megjelentek a strómanok.

Az Exporttorg volt 2024-ben a legnagyobb fehérorosz luxuscikkexportőr Oroszországba. Csak olasz férfi luxuszakóból nyolcezer darabot közvetített. Ezzel csatlakozott azokhoz a szankciósértésekhez, amelyeket a BIC felderített. Ezen a listán egyebek mellett a hadiiparban is felhasznált mikrochipek és gumiabroncsok is szerepeltek. Az érintett cégek természetesen nem éltek a lehetőséggel, hogy reagálnak a BIC-nek a riportban szereplő ügyekre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG