3p

Továbbra is sok pénzt elvitt a koronavírus hatásainak enyhítése, közölte a Pénzügyminisztérium.

A magyar gazdaság működőképességének a megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása a legfontosabb cél a járvány második hullámának idején és a központi költségvetés a járványügyi, egészségügyi védekezés költségein túl minden szükséges forrást biztosít a gazdaság- és családvédelmi intézkedések finanszírozására is. Ennek ellenére szeptemberben a korábbi hónapokhoz képest kisebb mértékben, 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, és 2270 milliárd forintot tett ki az év első kilenc hónapjában - tájékoztatott  csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM).    

Az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, a központi alrendszer 2270,3 milliárd forintos hiányán belül a központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forintos hiánnyal zártak, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forintos többletet értek el. A múlt év első kilenc hónapjában a központi alrendszer hiánya 303,6 milliárd forintot tett ki.

Szeptemberben 136,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így a kilenchavi bevétel 909,4 milliárd forintot tett ki, míg az uniós kiadások meghaladták az 1500,8 milliárd forintot.

Idén szeptember végéig 581,4 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a PM közleménye kiadások között kiemelte a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra költött 150,9 milliárd forintot,  a kiemelt közúti projektekre fordított 140,0 milliárd forintot és a közúthálózat fenntartására és működtetésére kifizetett 80,9 milliárd forintot, valamint a Falusi útalapból felhasznált 79,0 milliárd forintot. Fontos kiadásként jelölték meg a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból kifizetett 128,5 milliárd forintot  és  a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból kiadott 49,5 milliárd forintot és a közúthálózat felújítására fordított 37,4 milliárd forintot. A Modern városok program céljaira 34,5 milliárd forintot folyósítottak,  a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására 32,3 milliárd forintot,  a magyar falu program alprogramjainak támogatására 30,5 milliárd forintot fordított a költségvetés.

Az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi részletes adatait két hét múlva, október 22-én közli a Pénzügyminisztérium.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG