2p

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.

Irán átnyújtotta az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros hét napon belüli megnyitására vonatkozó javaslatait, hozzátéve, hogy immár Washingtonnál a döntés. A hétnapos időszak akkor kezdődik, amikor Washington elfogadja a tervet – mondta Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter újságíróknak az ENSZ New York-i székhelyén, a Közgyűlés idei ülésszakának szünetében.

A stratégiai fontosságú tengerszoros megnyitása a Teherán és Washington közötti konfliktus középpontjában áll, amelyet február végén az Egyesült Államok és Izrael légicsapásai idéztek elő.

A világkereskedelem egyik legfontosabb útvonala továbbra is a perzsa állam blokádja alatt áll
A világkereskedelem egyik legfontosabb útvonala továbbra is a perzsa állam blokádja alatt áll
Fotó: Wikipédia

Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok által meghozandó intézkedések nem újak. Már a júniusban Washingtonnal aláírt memorandumban is szerepeltek, azonban azokat a két fél különbözőképpen értelmezi.

A júniusban Irán által megszabott feltételek között szerepel

  • a befagyasztott iráni kinnlevőségek kifizetése,
  • a gazdasági szankciók feloldása,
  • az iráni kikötők elleni tengeri blokád feloldása,
  • a tűzszünet betartása, beleértve Libanont is.

Iránt évtizedek óta sújtják amerikai szankciók, amelyek a gazdaságát és a nemzetközi tranzakcióit érintik. Az 1979-es iszlám forradalom idején befagyasztották a külföldi kinnlevőségeit is. Ez utóbbiról nincsenek hivatalos adatok, a helyi média a tavasszal ezek értékét 100 és 123 milliárd dollár közöttire becsülte.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG