3p
Az EU-s főtárgyaló szerint mielőbb el kell indítani a tárgyalásokat a Brexitről.

Nincs vesztegetni való idő, mielőbb meg kell kezdeni a Brexit-tárgyalásokat. A további késlekedéssel ugyanis nő a kockázata annak, hogy megállapodás nélkül szűnik meg a brit EU-tagság, ami mindkét fél számára káros lenne - mondta az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója. Michel Barnier az egyeztetések megindítására, illetve egy stabil, elszámoltatható és erős mandátummal rendelkező tárgyalódelegáció kijelölésére sürgette Londont.

A jövő héten lesz három hónapja, hogy a brit kormány aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely az uniós tagság megszűnésének folyamatát szabályozza. Az 50. cikkely kétévi időtávlatot irányoz elő a kilépés feltételeiről szóló tárgyalásokra, ennek alapján a britek tagsága 2019 márciusában szűnhet meg, hacsak a felek nem állapodnak meg a folyamat meghosszabbításáról. Az eredeti tervek szerint június 19-én kellene megkezdődnie a Brexit-tárgyalásoknak, de az előrehozott brit választások eredménye, a konzervatív párt vereséggel felérő győzelme miatt nagy a bizonytalanság, hogy sikerül-e tartani a menetrendet. Ezzel kapcsolatban itt olvashatsz többet. >>>

Az egykori francia miniszter elmondta: „Aggódom amiatt, hogy gyorsabban telik az idő, mint bárki hinné, a kérdések, amelyekről megállapodásra kell jutnunk, ugyanis rendkívül összetettek. Magammal nem tudok tárgyalni” – mondta Barnier és hozzátette: az EU készen áll megkezdeni az egyeztetéseket, amikor az Egyesült Királyság megfelelően felkészült.

A bennmaradó tagállamok egységéről szólva  a főtárgyaló elmondta: nem szabad természetesnek venni, az egységen folyamatosan dolgozni kell. Mint mondta, bizonyos ügyek feltehetőleg ki fogják kezdeni később ezt az egységet, de ő mindent meg fog tenni a megőrzése érdekében.

Barnier legkésőbb jövő novemberig szeretni lezárni a Brexit-tárgyalásokat, hogy 2019 márciusáig legyen elég idő az egyezmény tagországi és európai parlamenti ratifikálására. Hozzátette: nem támogatná a folyamat meghosszabbítását, ugyanis minden újabb késedelem csak fokozza a bizonytalanságot.

A skót miniszterelnök felfüggesztené a Brexit-tárgyalásokat

Nicola Sturgeon, Skócia vezetője, hivatalos nevén első minisztere új szerepet talált magának. Eddig függetlenséget akart országának, most viszont el akarja érni, hogy csak az Egyesült Királyság négy népének bevonásával lehessen csak döntést hozni az EU-ból való kilépés mikéntjéről. Négynemzeti konzultációt kezdeményez. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG