2p

Johnson Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültségről.
   

Johnson hivatalának illetékese hangsúlyozta: Nagy-Britannia az ukrán szuverenitás elkötelezett támogatója, és a brit fegyveres erők 2015 óta 22 ezer ukrán katonának tartottak önvédelmi kiképzést.

A brit kormány mindemellett aktívan részt vesz az ukrajnai jogállamiság védelmében és a korrupció elleni fellépésben, erősítve Ukrajna képességét arra, hogy ellenálljon a rosszakaratú, antidemokratikus befolyásoknak - fogalmaz a Downing Street keddi közleménye.

Meglátjuk, mire megy Kijevben (fotó: MTI)
Meglátjuk, mire megy Kijevben (fotó: MTI)

London ezekre a célokra 88 millió font (38 milliárd forint) új finanszírozást hagyott jóvá. A támogatás céljai között szerepel annak elősegítése is, hogy Ukrajna csökkenthesse függését az orosz energiahordozó-szállításoktól. A Downing Street megerősítette: Boris Johnson a héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni kíván telefonon.

A brit kormányfő a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: minden ukránnak joga van arra, hogy maga döntse el, miként kormányozzák országát. Nagy-Britannia barátként és demokratikus partnerként továbbra is kiáll Ukrajna szuverenitása mellett azokkal szemben, akik e szuverenitás megsemmisítésére törekszenek - fogalmazott Boris Johnson. Hozzátette: London arra ösztönzi Oroszországot, hogy "lépjen vissza egyet", párbeszéd útján keressen diplomáciai megoldást és kerülje a további vérontást.

A Downing Street már a hétvégén bejelentette, hogy Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában. A felajánlott csapaterősítés a Baltikumra összpontosítana: London például mérlegeli az Észtországban állomásozó brit katonai kontingens létszámának kétszeresére emelését, és védelmi fegyverzetet is küldene ebbe a balti köztársaságba. Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.

A brit miniszterelnök elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a következő napokban, annak biztosítására, hogy Nagy-Britannia képes legyen szárazföldi, tengeri és légi támogatást nyújtani NATO-szövetségeseinek.
(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG