4p
Merkel egyre valószínűbb bukása egyben annak a német párt-rendszernek a végét is jelentené, amely az elmúlt 70 évben nagyfokú politikai stabilitást biztosított Európa kulcs-országában. Lemondása esetén Wolfgang Schäuble, a parlament jelenlegi elnöke lehetne az egyik lehetséges utód, Annegret Kramp-Karrenberger CDU főtitkár és Peter Altmaier gazdasági miniszter mellett.
Angela Merkel (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

A CSU össz-nemzeti párttá válását a hamburgi milliárdos Hinneberg testvérek is támogatnák, akik kitünő kapcsolatokat ápolnak Trumppal.

A vasárnapi brüsszeli „Merkel-megmentő” tizenhatos tanácskozás a migráció kérdéséről teljes kudarccal zárult. Ez már előrevetíti a csütörtök-pénteki EU csúcs széthullását is. Ez pedig Merkel egyre gyorsabban közelgő politikai bukását jelzi előre, amely egyre inkább beszédtéma Berlin belső politikai köreiben.

Merkel helyett Kurz

Ma a német nagykoalíció pártjai egyeztetnek arról, hogy megakadályozható-e még a kormányzat felbomlása. Az előjelek nem túl biztatóak, Markus Söder, a CSU elnöke ugyanis nem akarja látni Merkelt a bajor választási kampányban, de az október 14-i bajor választás éjszakáján sem. Helyette mindkét alkalommal Sebastian Kurz osztrák kancellár a szívesen látott vendég..

Merkelnek sürgős megoldást találnia a válságra, mert ultimátumot kapott a CSU vezetőitől: vagy a hó végéig uniós szinten nyélbe üti a megállapodást a menedékkérők hullámának korlátozásáról, vagy Horst Seehofer belügyminiszter gyakorlatilag lezárja előttük a német határt. Ez nem csak a berlini koalíció, de a határellenőrzés nélküli schengeni rendszer végét is jelentené. Kurz kancellár a hétvégén bejelentette, hogy ha a németek visszafordítják a határról a migránsokat, akkor Ausztria le fogja zárni a Brenner-hágót, ami viszont megbénítaná a forgalmat Észak- és Dél-Európa között.

Káncz Csaba

Az osztrák sajtó megítélése szerint „Merkel már nem egyszerűen fáradtnak tűnik, hanem olyannak, akit erősen megsoroztak. Hazai tekintélyvesztése teljes erővel átcsap az európai színtérre is”. Márpedig az EU-csúcsra készült belső anyag szerint a migrációs krízisben meggyengült Unió számára egzisztenciális kockázatot jelent a globális kereskedelem-politikai rendszer most látható szétesése is, miután az a politikai rendszerek fenntarthatóságára és a gazdasági növekedésre is negatív hatással van.

Nehéz látni, hogy az EU hogyan tudja kezelni az "elszabadult hajóágyúként" aposztrofált amerikai elnököt, miközben Trump láthatóan politikai sikerként könyveli el a nyomásgyakorlást – belföldi támogatottsága szárnyal -, emiatt nem is fog könnyen lassítani a tempón.

Merkel egyre valószínűbb bukása egyben annak a német párt-rendszernek a végét is jelentené, amely az elmúlt 70 évben nagyfokú politikai stabilitást biztosított Európa kulcs-országában. A német politikai centrum beomlása abban az értelemben nem lenne váratlan és drámai fejlemény, hogy ez már számos nagy nyugati államban befövetkezett, elég csak az Egyesült Államokra, Franciaországra, avagy Olaszországra gondolni.

De kik azok a Hinneberg testvérek?

A Spiegel értesülései szerint a nagykoalíció felbomlása esetén Merkel egy rendkívüli CDU-konferenciát hívna össze. Ha pártja többségének továbbra is elnyerné a bizalmát, akkor próbálna tovább kormányozni jelenlegi koalíciós partnervel, a szociáldemokrata SPD-val és megpróbálná behozni a Zöldeket a nagykoalícióba. Ha pedig pártja lemondásra kényszítené, Wolfgang Schäuble, a parlament jelenlegi elnöke lehetne az egyik lehetséges utód, Annegret Kramp-Karrenberger CDU főtitkár és Peter Altmaier gazdasági miniszter mellett. De az előrehozott választásokat szinte bizonyosan nem lehetne elkerülni – az SPD zárt ajtók mögött már meg is kezdte ez ügyben a belső egyeztetéseket.

A CDU-CSU válás másik következménye lenne, hogy a bajor CSU össznemzeti párttá válna – miközben a CDU behatolna Bajorországba. Az Insa közvéleménykutató friss felmérése szerint a CSU Németországban elhozhatna 18 százalékot, ha szétválna a CDU-tól. Belső források szerint szerte az országban vannak tehetős donorok, akik támogatnák CSU-t. Politikailag az egyik legfigyelemreméltóbb a milliárdos hajózási szállítmányozó Hinneberg testvérek Hamburgból, akik nem mellesleg kitünő kapcsolatokat ápolnak Trump elnökkel.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG