Kína szombaton hadgyakorlatokat indított Tajvan környékén „komoly figyelmeztetésként” a szeparatisták számára. A lépés dühös, de széles körben várt válasz arra, hogy William Lai tajvani alelnök amerikai látogatáson járt.
Lai, aki a januári választásokon a tajvani elnöki poszt várományosa, pénteken tért vissza az Egyesült Államokból. Hivatalosan csak Paraguayba tartó és onnan hazafelé tartó útja során állt meg, de az Egyesült Államokban tartózkodása alatt beszédeket is tartott. Kína Tajvant saját területének tekinti, a sziget kormányának határozott tiltakozása ellenére, ezzel is magyarázható, hogy az amerikai látogatás hírére a kínai hadsereg hadgyakorlatot indított.
A tajvani védelmi minisztérium közölte, hogy szombat reggeltől 42 kínai repülőgépet és nyolc hajót észlelt, amelyek a gyakorlatokon vettek részt a sziget körül.
(Reuters)

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





