3p
Az amerikai kongresszus épp egy az ujgur átnevelőtáborokkal kapcsolatos intézkedést dolgoz ki. Ha megszavazzák, Peking válaszul vízumkorlátozást léptet életbe a tartományban az amerikai tisztségviselők és törvényhozók számára.
illusztráció

Kína vízumkorlátozásokkal sújtaná az amerikai tisztségviselőket és törvényhozókat abban az esetben, ha az amerikai kongresszus elfogad egy Hszincsianggal kapcsolatos törvényt - írta Twitter oldalán kedden Hu Hszi-csin, a Global Times kínai pártlap főszerkesztője.

Hu értesülései szerint Peking akár minden, amerikai diplomata útlevéllel bíró személy számára megtiltaná, hogy az ország nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területre lépjen, az azzal kapcsolatos "felháborító előadásuk" és Kína belügyeibe való beavatkozásuk miatt.

A Global Timesnak egy meg nem nevezett forrás számolt be arról, hogy a Hszincsianggal kapcsolatos törvénnyel összefüggésbe hozható amerikai illetékesek felkerülnek majd arra a "nem megbízhatónak" ítélt cégeket és személyeket tartalmazó listára, amelyet Peking várhatóan hamarosan közzétesz.

Nemzetközi jogvédő szervezetek, valamint az ENSZ megfigyelői szerint legalább egymillió embert - zömében a muszlim vallású ujgur és kazah népcsoportokba tartozókat - zártak átnevelő táborokba akaratuk ellenére Hszincsiangban. A kínai kormány álláspontja szerint azonban az ujgur kisebbség lakta területen fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére "hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus". Peking továbbá tagadja azt a vádat, hogy a központokban a bentlakókat rossz bánásmódban részesítenék, vagy bántalmaznák.

A New York Times november 16-án több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kormányzati dokumentumról közölt cikket, felfedve a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek tömeges internálásának részleteit. Az iratokat állítólag a kínai politikai vezetés egyik, neve elhallgatását kérő tagja szivárogtatta ki a lapnak. November 24-én pedig az AP amerikai hírügynökség adott ki jelentést újabb, az oknyomozó újságírók nemzetközi szövetsége által feltárt dokumentumokról, amelyek megerősítik, hogy a táborok szigorú büntetésekkel fegyelmező ideológiai átnevelő központok.

Peking a kiszivárogtatott dokumentumok kapcsán rendszerint arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábban etnikai feszültségek jellemezte területen az elmúlt három évben egyetlen terrortámadás sem történt, ami a kínai álláspont szerint az ott alkalmazott intézkedések helyességét igazolja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG