2p

Kína egyik legtehetősebb térsége, a Jangce-delta autókereskedői „súlyos kihívásokra” figyelmeztetnek, és az autógyártókhoz fordulnak, hogy azok vizsgálják felül értékesítési stratégiáikat a fokozódó pénzügyi nyomás és a felhalmozódó készletek miatt – újabb bizonyítékául a világ legnagyobb autópiacán zajló árháború következményeinek.

A Sanghaj városát, valamint Csiangszu, Csöcsiang és Anhuj tartományokat képviselő négy kereskedői szövetség közös levelet tett közzé hétfőn a WeChat közösségi média és online értékesítési platformon. Ebben aggodalmukat fejezték ki a rendezetlen piaci verseny, a túlzott készletszint és a pénzügyi lánc szakadozása miatt – jelentette a Reuters.

A Jangce-delta 2024-ben a kínai belföldi autóeladások 23 százalékát adta. A legtöbb gyártó továbbra is kereskedőkön keresztül értékesíti járműveit az országban.

A levél szerint egyes gyártók arra kényszerítették partnereiket, hogy járműveiket önköltségi ár alatt értékesítsék – ez pedig a kereskedők szerint akár sértheti a versenyjogot is, bár konkrét cégeket nem neveztek meg.

Sanghajban autó helyett rtolira is szállhatunk
Sanghajban autó helyett rtolira is szállhatunk
Fotó: X/@JRUrbaneNetwork

A Henan és Csiangszu tartománybeli kereskedői szövetségek a múlt héten hasonló figyelmeztetést adtak ki. A beszállítók és a kereskedők egyaránt gyorsabb kifizetéseket sürgetnek a gyártóktól.

A panaszok azt jelzik, hogy az árverseny, amelyet a kínai hatóságok évek óta próbálnak fékezni, továbbra is aláássa az ágazat jövedelmezőségét és pénzügyi stabilitását. A kereskedők szerint a készletek az egészséges szint fölé emelkedtek, miközben június óta a járműhitelek kihelyezését is visszafogták. Ennek következtében sok vásárló, aki már aláírta a szerződését, nem tudja átvenni járművét.

Javaslatok

A levélben a kereskedők javaslatokat is megfogalmaztak: többek között azt, hogy a gyártók engedélyezzék a készletszintek ésszerű korlátozását, és igazítsák az értékesítési célokat a régió valós piaci kapacitásához.

A kínai törvényhozás a múlt héten elfogadta a tisztességtelen verseny elleni törvény módosítását. Az új szabályozás – amely 2025 októberében lép hatályba – kifejezetten tiltja a kényszerű, önköltség alatti értékesítést.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG