A pekingi katonai tárca a hadgyakorlat idejéről és helyszínéről nem közölt részleteket. Pénteken Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke videókapcsolaton keresztül tárgyalt Liu Csen-livel, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsának vezérkari főnökével, akit idén márciusban neveztek ki erre a posztra.
A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása értelmében a két fél véleménycserét folytatott a két ország vezetői által elért konszenzus végrehajtásáról, valamint a hadseregek közötti együttműködés elmélyítéséről. Geraszimov moszkvai közlés szerint a tárgyalás során kijelentette, hogy a kétoldalú
"átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szinten áll".
Az orosz tábornok a TASZSZ által kiadott megfogalmazás szerint azt hangsúlyozta, hogy "az aktuális világesemények tükrében a meghozott döntések hosszú távú nemzeti fejlesztési és biztonsági célokat alakítottak ki, amelyeket vezetőink közös nyilatkozatában rögzítettek, beleértve a katonai együttműködés elmélyítésének kérdéseit is". (MTI)
A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





