3p

Az Európai Unió eddig nyolc gazdasági szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben a Kreml Ukrajna ellen indított agressziója miatt. De mennyire váltották be ezek a csomagok a hozzájuk fűzött reményeket? Kinek és miért fájnak jobban: Oroszországnak vagy az EU-nak? Többek között erre keresték a választ kollégáink, Király Béla, Litván Dániel és Wéber Balázs a Klasszis podcast e heti epizódjában.

A műsorban többek között elhangzott: a szankció kétélű fegyver, tehát általában annak is kárt okoz, aki kiszabja. Ugyanakkor mégis szükséges, hiszen erős figyelmeztetés egy adott állam – jelen esetben Oroszország – számára, hogy rossz úton jár, és még mindig sokkal enyhébb fegyver annál, mintha katonai konfliktusra kerülne sor.

Bár a szankciókkal az EU is gazdasági áldozatokat vállal be – gondoljunk csak az energiaárak  emelkedésére –, ugyanakkor azok hosszútávon Oroszországnak okoznak nagyobb kárt. Az energiapiacon Moszkva a legnagyobb vevőjét veszítette el az EU-val, amit nem lehet könnyen pótolni. Ugyanígy nehéz például helyettesíteni a nyugati technológiákat, ami számos orosz iparágat hoz nehéz helyzetbe.

Abban kisebb vita alakult ki kollégáink között, hogy az EU-nak mekkora áldozatokat kell bevállalnia a szankciókat tekintve.

Király Béla, Litván Dániel és Wéber Balázs. Fotó: saját
Király Béla, Litván Dániel és Wéber Balázs. Fotó: saját

Az egyik vélemény szerint akár keményebb szankciókat is be kell vállalnia, mivel Putyint térdre kell kényszeríteni, és jelezni kell az egész világ számára, hogy elfogadhatatlan, amit csinál, mert ha nem így teszünk, azzal további veszélyeknek, zsarolásnak tesszük ki magunkat. Tehát a szankciók esetében a morális értékek és a gazdasági, politikai érdekek szembeállítása egy hamis ellentét, mert a morális értékek feladása hosszabb távon a kézzelfoghatóbb érdekek sérülését is magával hozná.

Egy másik vélemény szerint ugyanakkor az EU-s tagállami vezetőknek alapvetően saját polgáraik érdekeit kell szem előtt tartaniuk, és nem, vagy csak a beleegyezésükkel hozhatnak olyan szankciókat, amelyek súlyosan károsítják őket. Az pedig egy érdekes filozófiai kérdés, hogy az etikai vagy a gazdasági szempontokat kell ilyenkor előtérbe helyeznünk.

A Klasszis podcast új epizódjában szó esik még arról, hogy eltűntek-e a nyugati márkák a moszkvai plázákból, meddig bírja még csúcstechnológia nélkül az orosz hadsereg; hogy állnak az orosz gáz- és olajipari bevételek, és mit hozhat a jövő?

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

Hogyan hallgassunk podcastet?

A podcastet a fenti lejátszóval az mfor.hu és a privatbankar.hu oldalán is meghallgathatja.

Az optimális podcast-élményhez a podkaszt.hu korábbi leírását idézzük.

A podkaszt lételeme hogy nem kell helyhez kötve hallgatni. Ezért legjobb élményt a eszközökön nyújtják, legyen az akár telefon, akár tablet. Ebből kifolyólag az ezen eszközökre írt programok is nyújtják a legtöbb szolgáltatást. Például:

- Saját kereshető adatbázis
- Lassított / gyorsított lejátszási sebesség
- Könyvjelzők, fejezetek
- Adásnaplók megjelenítése

Ezeket szinte az összes nagyobb lejátszó tudja, de attól függően hogy milyen eszközön szeretnéd hallgatni,  itt találhatsz párat induláshoz >>

Ezekben a lejátszókban megtalál minket Klasszis podcast néven! Május 10-étől kéthetente új adásainkkal is találkozhat ezeken a linkeken. Addig is:

A műsor oldala az Anchor FM-en >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

Podcastünk az Apple Podcasts-en >>

A podcast RSS feedje itt található >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG