5p

Ez a konklúziója a lapcsoportunk Klasszis Klubjában 2024-ben rendezett beszélgetéseknek, ahol – az utóbbi évekhez hasonlóan – ezúttal is a hazai közélet számos neves személyisége volt a vendégünk.

Immár negyedik évén van túl lapcsoportunk, a Klasszis Média 2021 januárjában elindított adása, a Klasszis Klub, amelyben egy órán át beszélgetünk a hazai közélet neves személyiségeivel, közgazdászokkal, politológusokkal, elemzőkkel, kutatókkal, politikusokkal, volt és jelenlegi miniszterekkel, jegybankelnökökkel. Az élő adás során azonban nemcsak mi, hanem olvasóink is tehetnek fel kérdéseket, melyeket szerkesztett formában szembesítünk vendégeinkkel.

Az eleinte havonta egyszer, aztán 2023 tavaszától már kétszer a Covid miatt Zoom-on megrendezett beszélgetések mellett tavaly márciustól a Klasszis Klub keretében már személyesen is sor kerül panelbeszélgetésekre, több fő részvételével.

Az idei év pedig újdonsággal indult. Januárban elkészült a stúdiónk, ami immár lehetővé teszi, hogy az interjúalanyokkal személyesen beszélgethessünk szerkesztőségünkben. Amely interjút az eseményre ingyenesen regisztrált érdeklődők eleinte szintén Zoom-on figyelhették, valamint Facebookon. Majd októberben a Zoom-ot felváltotta a YouTube, attól kezdve immár lapcsoportunk Klasszis nevű csatornáján lehetett a Facebook mellett követni az adásokat, amelyek természetesen visszanézhetők.

A 2024-es évet László Csaba volt pénzügyminiszterrel kezdtük, akit aztán követett

  • Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője,
  • Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója,
  • Zsiday Viktor közgazdász, a Citadella Alap portfóliókezelője
  • Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője.

Adásainkat mindig egy-egy aktualitás köré szervezzük. Így Magyarország európai uniós csatlakozásának 20. évfordulója előtt látogatott el stúdiónkba Medgyessy Péter, aki a történelmi esemény idején volt hazánk miniszterelnöke, s aki beszélgetésünk után közvetlenül Strasbourgba utazott, ahol részt vett az Európai Parlament emlékülésén.

A sajnálatos izraeli-palesztin konfliktusról megszólaltatott N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő után a június elejei európai uniós és önkormányzati választások adták adásaink apropóját. A

  • Somogyi Zoltán szociológussal
  • Hann Endre szociálpszichológussal, a Medián közvélemény-kutató ügyvezetőjével
  • Závecz Tiborral, a Závecz Research közvélemény-kutató alapító-ügyvezetőjével
  • Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökével

sugárzott adások között Botos Katalinnal, az 1990-93 közötti Antall-kormány tárca nélküli minisztere, közgazdásszal, gazdaságtörténésszel beszélgettünk. Majd a sort Palócz Évával, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. igazgatósági tagjával, vezérigazgatójával folytattuk.

De nemcsak a két hölggyel jártuk körül az idén a tavalyi évhez hasonlóan recesszióba zuhant magyar gazdaság ügyes-bajos dolgait, hanem az őket követő

  • Szabó Lászlóval, a Hold Alapkezelő társalapítójával, felügyelőbizottságának elnökével
  • Csaba László közgazdásszal, egyetemi tanárral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával
  • Pogátsa Zoltán közgazdásszal, szociológussal, a Soproni Egyetem docensével 
  • Felcsuti Péter közgazdásszal, a Raiffeisen Bank egykori vezérigazgatójával
  • Petschnig Mária Zitával, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársával.

Az új Fővárosi Közgyűlés októberi megalakulása apropóján látogatott el a Klasszis Klub stúdiójába Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, valamint a júniusban Karácsony Gergellyel csak hajszállal alulmaradt Vitézy Dávid.

Rajtuk kívül Rékassy Balázs orvos és egészségügyi szakmenedzserrel a mindannyiunkat érintő ágazat legégetőbb problémáit jártuk körül, míg a Budapesti Corvinus Egyetemről tavaly októberben rendkívüli felmondással elbocsátott oktató, Ádám Zoltán a folyamatban lévő ügyéről számolt be.

Klasszis Klubunk immár az ötödik évébe lépve 2025-ben is folytatódik. Első vendégünk január 9-én, csütörtökön Dr. Kaáli Nagy Géza ismert szülész-nőgyógyász, a hazai lombikbébik atyja lesz.

A Klasszis Klub élő adásait, valamint panelbeszélgetéseit itt meg-, illetve visszanézheti:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG